Elek azt is elmondja, hogy milyen volt Dózsa melegítőben örülni a Fradi gólnak.
Édesapámtól örököltem a futball szeretetét, ráadásul fradista is miatta lettem. Ha bármikor elfelejtettem volna, hogy melyik csapatnak kell drukkolni, a lakásunkban lévő megannyi címeres emléktárgy mindig emlékeztetett rá…
Meghatározó élmény volt, amikor a barátaival engem is elvittek a kettős rangadókra a Népstadionba, ami ott fogadott, azt nehéz szavakkal leírni. Főleg, amikor az FTC játékosai kifutottak a pályára, a mai napig a fülembe csengenek édesapám szavai: „Figyelj fiam, mert mindjárt kiengedik az oroszlánokat a ketrecből.” És tényleg olyan volt, felrobbant a lelátó ferencvárosi része, repkedtek a pénztárszalagok és a konfettik, most is kiráz ha hideg, ha visszagondolok ezekre a pillanatokra.
Ahogyan lehetett, én is elkezdtem focizni, viszont akkoriban nem úgy mentek a dolgok, mint ma, hogy a szülők kocsival vitték-hozták a gyerekeket edzésekre. Mivel Dunakeszin laktunk, Újpest pedig közel volt, ott indult a karrierem, de sohasem csináltam titkot belőle, hogy én az ősi rivális szurkolója vagyok. Egyébként rajtam kívül is voltak ezzel még így néhányan, előfordult, hogy labdaszedőként Dózsás melegitiben ugráltunk egy Fradi elleni meccsen a ferencvárosi gólt ünnepelve.
Az idő múlásával már egyedül, vagy a barátaimmal mentem a kettős rangadókra, azokból az időkből az egyik kedvenc emlékem, amikor egyikük, aki Újpest-fanatikus volt, addig rágta a lelkemet, hogy egy Dózsa–Vasas meccsen be kellett mennem vele a lila-fehér táborba. Bátor gyerek voltam, de hülye nem, így a hatalmas Fradi-zászlót, ami mindig nálam volt, gondosan a pólóm alá rejtettem, úgy álltam ott, több ezer lila-fehér ultra között…
Emlékszem, tollal még a játékosok neveit is felírtam rá, Nyilasi Tibi fölé pedig még egy koronát is rajzoltam. Profi játékosként mindig különleges érzésekkel, de kettőzött erőbedobással léptem pályára az FTC ellen. Abban bíztam, ha esetleg jól játszom, észrevesznek – mint később kiderült, így is történt.
A Vác színeiben például 1994-ben győztes gólt szereztem a Fradi ellen, már akkor felfigyeltek rám, de még nem ment olyan könnyen az átigazolás, mint ma, így egy évet várnom kellett rá. Akkor azonban megtörtént a csoda, és hogy mit jelentett nekem mindez, azt talán jól mutatja, hogy a Ferencvároson kívül a Vác is szeretett volna megtartani, de a Mezey György-féle BVSC, az Újpest, a Csepel és a Honvéd is tett értem ajánlatot. Én azonban szinte meg sem hallgattam ezeket, pedig anyagilag szinte mindegyik nagyságrendekkel jobb lett volna, számomra azonban az volt a lényeg, hogy végre magamra ölthessem a hőn áhított zöld-fehér mezt.
Hihetetlen csapatba kerültem, extra volt a keretünk, tele jobbnál jobb futballistával, ahol már az epizódszereppel is kiegyeztem volna, de szerencsére ennél sokkal több jutott nekem. Bajnoki cím, válogatottság és a Bajnokok Ligája csoportköre, ezek olyan dolgok, amiket már senki nem vehet el tőlem és amelyre életem végéig büszkén fogok visszaemlékezni.
A BL-ben való szereplésről a régi csapattársak már szinte mindent elmondtak, azt az imádatot, ami körülvett minket az országban, nem lehet leírni. Ráadásul a szurkolók támogatásával nem vallottunk szégyent, öt pontot szereztünk, szereztünk kilenc gólt és a világ egyik legjobb csapatával döntetlent játszottunk. Nem szeretnék egy meccset sem kiemelni, mindegyik különleges helyet foglal el a szívemben, viszont ezúton is szeretném megköszönni minden embernek az élményt, amelynek részese lehettem.
A sikerek és a jó eredmények titka az az egység volt, ami mindig is jellemezte ezt a klubot a vezetők, a sportolók és a szurkolók között. Huszonöt év után Kijevben is erre lesz szüksége a mostani fiúknak, valamint azokra az erényekre, amelyeket már korábban is megmutattak: a kitartásra és az elszántságra. Ezekkel a dolgokkal viszont már 1899 óta rendelkezik az egyesület, így nagyon remélem, hogy összejön a bravúr és tavasszal is szurkolhatunk a Fradinak az európai kupaporondon!
forrás: index.hu
