Kinemugrál beszámolója mellett a tarcsibajnoki összefoglalóját is láthatod.

Férfi labdarúgás, NBIII – Közép csoport, 19. forduló
Ferencváros II 3-1 (0-1) Kozármisleny FC
Gólok: Katona, Ramadan, Redzic

Mergl – Orosz, Arday, Molnár, Leandro – Pócsik (Redzic, 63.), Csonka, Katona (Szabó R., 80.), Hajdú (Szabó L., 85.) – Iyinbor (Jones, 46.), Georgijevic (Ramadan, 46.)

Ugyan mindent megtett annak érdekében a koronavírus, hogy a sportközponton kívül tartson, végül a tarcsi hétvégi meccsét – illetve annak második félidejét – a zártkapu ellenére élőben tekinthettem meg. A vírushelyzetet kiheverve végre ismét szinte teljes kerettel állhatott ki a csapat a több játékosát is nélkülözni kényszerült Kozármisleny ellen, a kapuban a héten másodjára a 16 éves Mergl állt, a padon pedig ott volt többek között Jones és Redzic mellett a tarcsiba egy kéthónapos kihagyást követően visszatérő Ramadan is.

Habár az első félidő első 40 percéről lemaradtam, az összefoglaló és egy kedves úr beszámolója alapján kiderült, hogy hiába szerezte meg a Misleny a vezetést egy szögletből már a 4. percben, a hátralévő időben csapatunk háromszor is eltalálta a kapufát, ezen felül pedig végig egykapuzott. A félidőben beállt Jones és Ramadan is, majd gyorsan kiderült, hogy a játékosok valószínűleg csak az én érkeztemre vártak az első gól megszerzésével. Amerikai légiósunk az első 10 percben kétszer is veszélyeztetett, bátran használta ki sebességbeli fölényét a védőkkel szemben, egyik ilyen megindulásából alakult ki a szöglet, amiből aztán a gól is született – három blokkolt lövést követően a negyedik próbálkozást Katona vágta a léc alá az 57. percben. Nem elégedett meg ennyivel, közvetlenül utána ziccert rontott, majd erre egy felső léccel válaszolt, a vezető találatra azonban a 67. percig várni kellett. Ekkor Redzicet buktatta az egyik védő állítólag nem egyértelműen szabálytalanul a tizenhatoson belül, a tizenegyest pedig Ramadan értékesítette igen higgadtan. A meccset csapatunk a 79. percben zárta le, Redzic vett át ügyetlenül egy labdát, de Jones segítségével így is ziccerben lőhette azt a kapu jobb alsó sarkába. A végén még Orosz is majdnem betalált egy lecsúszott beadásból, Leonak is jutott helyzet, sőt, Merglnek is be kellett mutatnia egy védést, de az eredmény már nem változott, 3-1-re vertük a baranyaiakat.

Bár az első félidőről értelemszerűen nem számolhatok be, szerencsére a meccs java a második 45 percre jutott, így bőven van mit értékelni. A sérülésből visszatérő Ramadan ezúttal nem mutatott semmi emlékezeteset, labdát nemigen kapott, de a büntetőt tökéletesen értékesítette. Jonesnak ugyan végül nem jött össze a gól, de mindenképpen dicsérni lehet, mert ismét nem félt bevállalni az egy az egy elleni szituációkat, cselezett, ha kellett, kivétel nélkül minden egyes alkalommal körbesprintelte védőjét, és így végül háromszor is veszélyesen próbálkozott. Az ex-kozármislenyi Redzic nyújtott rajta kívül látványosat, összehozott egy tizenegyest, lőtt egy gólt, volt több próbálkozása, mezőnyben pedig hasonlóan aktív szerepet vállalt, ahol ha megkapta a labdát, gyorsan fordult és adta is azt tovább, jót tett a csapat dinamikájának a nagy játékkedve. Katona elsősorban a félidő első felében emelkedett ki, nem múlott sokon, hogy duplázzon, mellette szintén sokat dolgozott a mezőnyben Hajdú. A két középhátvéd, Leo és Molnár hibátlanul hozták le a félidőt, mindketten bemutattak több fontos mentést, előbbi több kellemetlen szituációban kamatoztathatta rutinját, utóbbi pedig fejjátékával emelkedett ki. Arday rossz napot fogott ki, görcsösen játszott, a beadásai rosszak voltak, mögötte a fiatal Merglre viszont nem lehet panasz – igaz nem sok védenivalója akadt a kapott gólt követően.

Összességében kifejezetten elégedett vagyok a látottakkal, a csapat szokás szerint lényegesen aktívabb volt a mezőnyben ellenfelénél, ezúttal azonban ez a helyzetek és szerencsére a gólok számában is megmutatkozott. Ezzel a győzelmünkkel harmadikak vagyunk, 29-én 4 órakor pedig pont a listavezető Kecskemét fogad minket a Széktói stadionban a félév talán legnehezebb meccsén.

Máté Csaba

A sors nagy igazságtalansága lett volna, ha ezt a mai mérkőzést nem tudjuk megnyerni, hiszen az elejétől kezdve domináltunk, sok helyzetet alakítottunk ki. Annak ellenére, hogy nagyon korán hátrányba kerültünk, a fiúk nem veszítették el a hitüket, csinálták tovább, amit megbeszéltünk. Nem adtuk fel, pedig az első játékrészben három kapufát szereztünk. A második félidőben teljesen megérdemelten fordítottunk, ami mindenképpen dicséretes, nem az első meccset fordítottuk meg hátrányból. Kezdenek visszatérni a játékosaink sérülésből, betegségből, így kicsit már sakkozni kell a játékpercekkel, de ez pozitív az ősz hátralévő mérkőzéseire, nagyobb lesz a variációs lehetőségünk.

Nagy Gábor

Sikerült a találkozó elején gólt szereznünk, de ettől függetlenül az ellenfél dominált, főképp a kontráinkból voltak lehetőségeink. Az első félidőben a szerencse mellettünk volt, így 1-0-ás vezetésünkkel tudtunk fordulni. A szünetben átbeszéltük, hogy változtatnunk kell, többet kell birtokoljuk a labdát, hogy ne legyünk annyira nyomás alatt és ne legyen annyit a kapunk előtt a labda. Sajnos az ellenfél még tudott sebességet váltani és azt gondolom, hogy reális eredmény született. 3-1 után már többet volt nálunk a labda, próbálkoztunk, de az eredményen nem sikerült változtatnunk.

Fradi.hu, Kozármisleny