A gólszerző Sigi mellett a válogatott hálóját remekül őrző Dibusz Dénes értékelt a törökök elleni győzelem után.

Sigér Dávid

Azt mondták, maradjak a védelem előtt, de elcsúsztunk és sokat védekeztek a támadóink. Úgy éreztem, hogy valakinek ott kell lennie, szerencsére jókor voltam jó helyen. Előrefelé mindig jobban húz a játékosok szíve, ilyenkor mindig van egy kis plusz erő. Örülök, hogy a sok munka meghozta ezt a gólt is. A második félidőre lehet építeni, mert akik a padról szálltak be rengeteget tettek hozzá. Az első félidőben jobban játszott az ellenfelünk, nehéz volt ellenük, ezt futóteljesítménnyel próbáltuk kompenzálni. Azért a félidőben különösen kellett a frissítés, és akik beszálltak sokat tettek hozzá. Utoljára talán tavasszal rúgtam gólt, úgyhogy most nagyon örülök. Hétfőre volt kiírva a párom, hamarosan érkezik a pici, de már most igazi úriember, mert megvárta a válogatott összetartást. Neki szántam a gólomat.

Dibusz Dénes

A válogatottal ebben a szűk egy hétben olyan sikereket értünk el, amikre hónapokkal ezelőtt senki nem számított. Az Európa-bajnoki pótselejtezőknél tudtuk, hogy előbb a bolgárok jönnek, majd utána a másik páros továbbjutójával játszhatunk, és ha minden jól alakul, akkor nagyon széppé tehetjük ezzel az évet a válogatottal. Ugyanakkor a Nemzetek Ligája csoportgyőzelemre senki sem számított, amikor kiderült, hogy kik az ellenfeleink, tisztes helytállásban és folyamatos fejlődésben reménykedtünk. Aztán a törökországi győzelem megadta az alaphangulatot és onnantól kezdte mindenki szeme előtt az lebegett, hogy minden meccsen lehetőleg minél eredményesebbek legyünk. Teljesen felvettük velük a versenyt minden téren. Nekünk is voltak lehetőségeink, a második félidőben tudtuk a másik meccs állását, nekik fontosabb volt, hogy begyűjtsék a három pontot, ezért meg is nyíltak hátul. Ezt szerencsére kétszer ki is tudtuk használni, nyomást tudtunk rájuk helyezni a kontráinkkal, és egy szép győzelem kerekedett ki ebből végül. Azt gondolom, mióta tudjuk, hogy Budapesten is lesz Európa-bajnoki meccs, azóta az jár a fejünkben, hogy szeretnénk minél több magyar szurkolónak lehetőséget biztosítani, hogy szurkolhassanak. Mindenkinek hatalmas élmény lehet majd és bízom benne, hogy telt ház lehet majd a Puskás Arénában.

Kivonat: Origo