Diego Longo másodedző szerint nem fogják ugyanazokat a hibákat elkövetni és ott lesznek tavasszal az Európa Ligában.

– Meglepődtek a Dinamo Kijev kispadján, hogy a Ferencváros a múlt heti meccsen 0–2-ről is képes volt egyenlíteni?
– Igen, az első hatvan perc fényében ez meglepő volt, mert addig teljesen kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, és megvolt a lehetőségünk a harmadik gól megszerzésére is. Ugyanakkor persze jól ismerem a Ferencvárost, remek csapat, egy kimondottan hozzáértő vezetőedzővel, tehát ha innen nézzük, akkor könnyen megtörténhet, hogy az FTC-től két gólt is kap az aktuális ellenfél. Évről évre látni a fokozatos fejlődést a Ferencvároson, megérdemeltek a klub sikerei.

– Kétgólos előnyről miért nem tudta megnyerni a Dinamo a mérkőzést, mi változott a második félidőre?
– Nem tudtuk lezárni a meccset egy újabb góllal és a hazaiak szépítése után nagy nyomás alá kerültünk. El kell ismerni, akkor frissebbnek is tűnt a Ferencváros, de úgy hiszem, ennek mentális okai voltak. Nem találtuk annak a módját, miként tartsuk harminc méternél távolabb az ellenfelet a kapunktól, nem tudtunk veszélyes ellentámadásokat vezetni. Nem arról volt szó, hogy lebecsültük volna az FTC-t.

– Mi a véleménye a Ferencváros játékosairól? Az ukrán válogatott légiósok, Ihor Haratin, Olekszandr Zubkov beférnének a Dinamo kezdőcsapatába? Tokmac Nguen lehet a G-csoport meglepetésembere?
– Sok minőségi labdarúgója van a csapatnak, és kétségkívül Zubkov is közéjük tartozik. Igaz, hogy a Fradinak nincs annyi fiatalja, mint a Dinamónak – Mikolenko, Zabarnij, Cihankov, Saparenko, Szuprjaha és még sorolhatnánk… –, ám tapasztalt, jó játékosok alkotják az együttest. Említhetem Róbert Makot, akivel dolgoztam együtt a PAOK-nál, de Sigér Dávid, Marcel Heister, Franck Boli, Isael és Myrto Uzuni is ez a kategória – utóbbi ugyan nem játszott a múlt héten, viszont ő is a meghatározó futballisták közé tartozik. Ami pedig Tokmac Nguent illeti: jelenleg ő a legkiemelkedőbb labdarúgó a Magyarországon játszók közül, a csapat támogatásával és Szerhij Rebrov munkája révén valóban a csoport legnagyobb meglepetését szerezheti a teljesítményével.

– Mire számít a folytatásban ebben a csoportban? Mire lehet képes szerdán a Ferencváros a Juventus ellen, amely a Dinamót 2–0-ra felülmúlta Kijevben?
– A Dinamóval kapcsolatban először is azt várom, hogy a mi szintünkhöz mérten jelentősen fejlődni tudjunk, a megszerezhető tapasztalatoknak köszönhetően. Ami az eredményt illeti, hiszem, hogy tavasszal is versenyben leszünk a nemzetközi porondon. A Juventus fantasztikus minőséget képvisel, de jelenleg nem a legjobb időszakában van, így a Ferencváros képes lehet egy jó meccsre a torinóiak ellen. Viszont a kijevi Dinamo–Ferencváros meccsel kapcsolatban úgy vélem – azzal együtt, hogy nagyon tisztelem a magyar klubot és nem csak a hagyományai miatt –, tanultunk a budapesti találkozóból, még egyszer nem fogjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni, és kvalifikálni tudjuk magunkat az Európa Liga egyenes kieséses szakaszára.

Teljes interjú: NSO