A Hosszú Katinkát olimpiai aranyakhoz segítő edző magáénak érzi a csapatot.

Fantasztikusnak tartom, hogy a Bajnokok Ligája-selejtezőjében már eddig eljutottak, és remélem, hogy sikerrel képviselik majd Magyarországot továbbra is, és meg tudjuk nyerni a következő két meccset – igen, többes szám első személy, így emlegette a Fradi BL-selejtezős versenyfutását Shane Tusup, aki egy hétfői sajtótájékoztatót követően válaszolt néhány kérdésünkre.

Gondolták volna, hogy ennyire érdekli őt a magyar foci? Persze, erre azonnal rá lehetne vágni azt, hogy ez természetes, hiszen az amerikai szakember együtt dolgozik több magyar labdarúgóval is, akik közül az egyik nevezetesen Bogdán Ádám, a zöld-fehérek kapusa. Ez is egy ok, de nem az egyetlen.

A tréner a Ferencváros néhány mérkőzését élőben nézte meg, és jó kapcsolatot ápol a klub több tagjával is, így csak a legjobbakban bízik, főleg mert tudja, hogy a játékosok mennyire élvezik ezt a kihívást. Ezekből adódóan ő is ugyanolyan szurkolóvá fog válni a televízió előtt, mint bárki, akit érdekel a labdarúgás, vagy bármelyik más sportág.

Azt pedig eddig is láthattuk Tusuptól, mekkora átéléssel vesz részt a versenyekben a medence széléről. Szavai szerint ez nem kimondottan az úszásról szól, ekkora hévvel figyel más sporteseményeket is. – Még jó, hogy nincsenek körülöttem kamerák, amikor Lebron Jamest figyelem – tette hozzá nevetve, majd elmesélte, miért is hatalmas sportrajongó. Szereti a szurkolás közben felszabaduló energiákat, szeret a részese lenni annak, ahogy a szurkolók ereje viszi előre a csapatot.

Továbbá azt is élvezi, hogy nemcsak drukkerként, hanem bennfentesként is részese lehet a történetnek. – A játékosok tudják, hogy bármikor felhívhatnak, legyen az a mérkőzés előtt vagy után, és elmondhatják, hogy mennyire fontos volt nekik egy góljuk vagy éppen egy nagy védésük. És ez nekem is sokat jelent – foglalta össze.

A csapat nagyon összetart, jól működnek együtt, és nagyon akarják ezt a győzelmet, megdolgoznak érte. Remélem, hogy sikerül, de nem tudhatjuk előre, hogy mi lesz, hiszen a sportban bármi megtörténhet.

Éppen ezért szeretjük! – vágtam közbe.

És ugyanakkor utáljuk is! – kontrázott Shane Tusup. – Bízzunk benne, hogy a labda nekünk fog kedvezni. Két meccs már mögöttünk van, kettő még előttünk, de már most is büszkék lehetünk a csapatra – ennél nem is kell jobb végszó. Így, többes szám első személyben.

forrás: mno.hu