Női kézilabda csapatunk norvég erőnléti edzője, Tord Ellingsen távozik.

Életre szóló élmény volt itt dolgozni – mondta Tord Ellingsen. – Lehetőségem volt profi sportolókkal dolgozni a legmagasabb szinten egy olyan sportágban, amit mindegyikünk nagyon szeret. Megtiszteltetés számomra, hogy az évek során a Fradi család tagja lehettem, sok nagyszerű embert ismerhettem meg, élvezhettem, ahogy a világ talán legelszántabb szurkolói a csapatot biztatják, beutazhattam a csodálatos Magyarországot és láthattam az örömöt az emberek arcán, amikor a csapat tagjaival találkoztak. Ahogy mondani szokás, minden jónak vége szakad egyszer – a legjobbakat kívánom a csapatnak a pályán és azon kívül is!

Ügyvezető igazgatónk, Bognár László elmondta, nehéz döntést kellett meghozni Tord Ellingsennel kapcsolatban.

A koronavírus-járvány közben és után nehéz gazdasági döntéseket kellett meghoznunk, de Tord Ellingsennel kapcsolatban az utazás, így pedig a közös munka is nehézségekbe ütközött volna. Nem tudhattuk, de még ma sem tudhatjuk, hogy a közeljövőben milyen feltételekkel lehet majd utazni Norvégia és Magyarország között, ezért, bár szívesen folytattuk volna vele az együttműködést, a csapat zavartalan felkészülésének érdekében a váltás mellett döntöttünk. Azt remélem, hogy az elmúlt öt évben a klubnál dolgozó edzők, erőnléti szakemberek sokat tanultak tőle, és a jövőben is hasznosítani tudják ezeket a tapasztalatokat. Női kézilabdacsapatunk fizikai felkészítéséért a jövőben egy fiatal, tehetséges, ugyanakkor már kellően tapasztalt erőnléti edző, Ungvári Máté felel. Tord Ellingsennek köszönjük a Ferencvárosért tett erőfeszítéseit!

Fradi.hu