Hokisaink rutinos bekkje, Anssi Rantanen címekkel „megpakolva” búcsúzik clubunktól.
– Papa – ha megengeded, hogy így szólítsunk –, hadd kezdjem egy személyes történettel! 2019-ben a Groupama Arénában tartott bajnoki tiszteletkör után, amikor még nem lehetett tudni, hogy még egy szezon erejéig hosszabbítasz, a VIP helyiség egyik asztalánál fogtál egy szalvétát, kértél egy tollat, és nemes egyszerűséggel ráírtad: „Anssi Rantanen, szerződéshosszabbítás, egy év játékosként, utána bármennyi stábtagként”, és vártad, hogy a vezetőség aláírja… A Fradi szerelem volt első látásra az életedben?
– Pontosítanék: Pap Gábor csapatmenedzser írta az új „szerződésemet” arra a bizonyos szalvétára, és természetesen azonnal aláírtam én is. Szóval, ha innen nézzük, tulajdonképpen még most is élő szerződésem van… De a viccet félretéve, a Fradi egy nagyon fontos klub a pályafutásomban. Talán a nevelőegyesületem után a legfontosabb.– Álnaivnak tűnhet a kérdés, de mi az oka annak, hogy így a szívedhez nőtt a klub és a csapat?
– Két évvel ezelőtt elkezdtünk együtt, egy nagyon erős és összetartó maggal, és egy remek stábbal egy projektet. Az elsők között tanultuk meg, mit jelent keményen, együtt, Fradi-szívvel küzdeni. Olyan munkát tettünk bele az egészbe, ami után senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy megérdemeltük a sikert, ráadásul sikerült a Fradi hokicsapatát újra naggyá tenni. Egyébként ahogy végignéztem a srácokon, nekem az első naptól kezdve nem volt kétségem afelől, hogy topcsapat leszünk. Ahogy ez a közösség a jégen és azon kívül összetartott és dolgozott, az valami egészen különleges élmény volt, ilyet nem is nagyon tapasztaltam még korábban. Nem beszélve a fantasztikus szurkolókról, akiknek a létszáma az igazi hokiőrült magból kiindulva folyamatosan nőtt, ahogy egyre szebb sikereket értünk el, és akik mindig rengeteg plusz erőt, energiát adtak nekünk.– A stáb döntött úgy, hogy nem hosszabbítotok, vagy közös megállapodás született?
– Nem tudom, ki mondta ki a döntő szót, de ez egyáltalán nem is számít. Amilyen alázattal dolgoztam ezért a klubért és csapatért két évig, és részese lehettem a megismételhetetlen sikerekkel, ugyanúgy veszem tudomásul azt is, ha bizonyos tényezők miatt úgy döntenek, hogy meg kell lépniük néhány változást. Ráadásul 37 éves elmúltam, én sem leszek már fiatalabb. Senki sem nagyobb vagy fontosabb a klubnál, a csapatnál. Játékosok, edzők, vezetőség érkezhet vagy távozhat, ez mindig is így volt és így is lesz, de a Fradi akkor is ott lesz. Az már a korábbiakból is kiderült, hogy ha magam döntenék, bármeddig maradtam volna, de tudomásul veszem a döntést, és csak köszönettel tartozom az elmúlt két évért.– Korábban voltál már bronzérmes az egyik legerősebb európai ligának számító finn élvonalban, és nyertél dán bajnokságot is, ismered a siker ízét. Mégis azt mondod, a Fradival elhódított trófeák különlegesek. Miben különbözik a dán bajnoki cím és az Erste Liga-győzelem vagy a Magyar Kupa-diadal?
– Ahogy korábban is említettem, ilyen csapattal, ilyen stábbal, ilyen közösséggel nyerni még édesebb, mint simán győzni. Ráadásul egy olyan utat bejárva, mint ami az első, történelmi ligagyőzelemig vezetett. Tényleg egy összetartó család lettünk az együtt töltött idő során. A legutóbbi szezon persze sajnos nem úgy ért véget, ahogy azt terveztük, de ott is átélhettük a katarzist, a kupagyőzelem során. Ha addig nem, hát ott mindenki számára egyértelművé válhatott, hogy topcsapat vagyunk Magyarországon! Egy kicsit keserű a szám íze, ha arra gondolok, hogy a rájátszást nem tudtuk befejezni a ligában, de kétség sem férhet hozzá, hogy így is megérdemeltük a címeinket. Ráadásul, a korábbi csapataimnál egy légiós voltam a többi közül, itt viszont a szívem mélyéről, teljes odaadással küzdöttem a csapatomért, a Fradiért.– Hiába ünnepled nemsokára a 38. születésnapodat, még mindig egy nagyon kemény és kiváló védő vagy, bármelyik csapatnak fontos része lehetnél. Folytatod a pályafutásod, vagy elgondolkodtál a visszavonuláson?
– Ha rajtam múlik, még nem akarom abbahagyni. Több mint valószínű, hogy lesz csapatom, de hogy hol és milyen szinten, az még nem dőlt el.– Mit üzensz a fradista csapattársaknak búcsúzóul?
– Sok csatát megéltünk együtt, sok szép trófeát elhódítottunk, gyönyörűen csillognak az aranyérmek, de srácok, még mindig van mit tenni, még mindig vannak trófeák, sorozatok, amiket meg lehet nyerni. Menjetek tovább ugyanígy, Fradi-szívvel!– És a szurkolóknak?
– Köszönök mindent a liga legjobb szurkolóinak! Életem talán legjobb időszaka volt az elmúlt két év, és ebben nekik is fontos részük van. A legjobbakat kívánom mindenkinek, hajrá Fradi!
