A városszéli álomgyárban ezúttal nem a bajnoki címet, hanem az NBI-es tagság megőrzését vizionálják – Novothny Soma és Simon Krisztián nyilatkozott a dózsások részéről a közelgő derbi kapcsán.

Novothny Soma

Nincs könnyű helyzetben a csapat, két felkészülési találkozón próbálunk összeszokni az első éles meccsünkre, a Fradi elleni bajnoki derbinkre. Hallottam, hogy egyesek abban reménykedtek, hogy a jelenlegi állás szerint befejeződik a bajnokság, de jó, hogy a pályán dől el a jövőnk. Tudom, nem túl előkelő a tabellán elfoglalt helyünk, de egyetlen futballistánk sem szeretne szégyenkezni amiatt, hogy kiesünk. Az látszik, hogy mindenki megőrizte a kondiját, a súlyát. Sőt én például másfél-két kilót fogytam, de ez csak az előnyömre válhat, legalább még robbanékonyabb leszek a meccseken. Attól viszont nagyon tartunk, nehogy véletlenül sérülés legyen a nagy akarásból. Jelenleg ugyanis nincs lehetőség az edzések utáni masszírozásra, orvoshoz pedig egyikünk sem szeretne járni.

Simon Krisztián

El sem tudom képzelni, milyen lesz szurkolók nélkül ez a mérkőzés. Néhány zárt kapus találkozó van már a hátam mögött, de Fradi elleni biztosan nincsen. Győznünk kell a Ferencváros ellen, hiszen szeretnénk jól kezdeni a bajnokságot. Hátrafelé nem szeretnék nézni, csak előre! Kilenc mérkőzés van hátra, azért is jó lenne győzni az első néhány mérkőzésünkön, hogy utána ne nagyon kelljen aggódni, ne kelljen hátrafelé nézegetni. Abban mindenki biztos lehet, az elején beleadunk mindent.

Bővebben: Bors, NSO