Clubunk úszója, Verrasztó Evelyn beszélt a járványhelyzet kihívásairól a Reggeli Startban.

Két vírusteszten már túl van, pénteken jön a harmadik – erről is beszélt Verrasztó Evelyn a Reggeli Startban. Az Európa-bajnok úszó az elveszthető vízérzékről és a szokatlan, késői felkelésekről beszélt Zelinka Ildikónak.

Hamar el fog telni ez az egy év az olimpiáig, nem olyan sok idő ez, mint amilyennek tűnik” – osztotta meg véleményét Verrasztó Evelyn az olimpia elhalasztásával kapcsolatban a Reggeli Start vírusvideójában. Az Európa-bajnok úszónő elmondta, hogy biztosan csak Tokióig tervez, valamint mesélt még arról is, hogyan tartja formában magát a járvány idején és mi hiányzik neki a legjobban az úszáson kívül.

Szerencsére nekem eddig minden tesztem negatív lett, pénteken még vár rám egy újabb vizsgálat, ha ott sem lesz gond, akkor jövő héten visszatérhetek az uszodába” – mondta el Verrasztó Evelyn a Reggeli Startban. A Ferencváros úszója, úgy tudja, hogy a Magyar Úszó Szövetség a budapestiek számára a Duna Arénát fogja kijelölni edzeni, a vidékiek pedig a balatonfűzfői uszodában készülhetnek tovább. Ehhez azonban mindenkinek három negatív tesztre lesz szüksége. Az úszónő addig is otthon készül párjával, Jansik Szilárddal, az Európa-bajnok vízilabdázóval.

Nagyon nehéz a vizes edzéseket pótolni, láttam hogy a többiek gumikötéllel kikötve kerti medencében készülnek, de úgy gondolom, hogy az nem tudja visszaadni azt az érzést és azt az edzésmunkát, amit az uszodában végzünk el” – fejtegette erről a szokatlan edzésmódszerről Verrasztó Evelyn.

Az Eb-győztes úszó futással és sportdietetikus segítségével vészeli át az otthon töltött időszakot, ami nem csak a sport karrierjére, hanem a vállalkozására is hatással van, hiszen testvérével, Verrasztó Dáviddal közös kávézójukat is be kellett zárják a járvány idejére. „Edzés után, minden nap a kávézóba megyek, szeretek ott lenni, örülök neki, hogy jól érzik magukat nálunk az embereket, most sajnos egy darabig erre se lesz lehetőség” – nyilatkozta Verrasztó Evelyn a Reggeli Start vírusvideójában.

DigiSport