Angela Malestein a német Bietigheim együtteséből érkezik clubunkhoz a nyáron.

A 27 esztendős holland játékos 2012 óta játszik Németországban, előbb a HSG Blomberg-Lippe, majd az SG BBM Bietigheim csapatában. 2009 óta tagja hazája nemzeti csapatának, amellyel már öt érmet gyűjtött be: egy-egy bronz és ezüst az EB-ken, valamint egy-egy bronz, ezüst és arany a VB-ken. Az aranyérmet a decemberi világbajnokságon szerezte társaival Japánban. Klubszinten is jelentős nemzetközi tapasztalata van, még holland csapataival szerepelt mindhárom európai kupában (Challenge Kupa, EHF Kupa és Bajnokok Ligája), a Bietigheim színeiben pedig az EHF Kupában és a Bajnokok Ligájában lépett pályára.

Angela Malestein

Úgy éreztük, hogy a jobbszélső poszton még erősítésre van szükség, és nagyon örülök, hogy sikerült megoldást találnunk – mondta Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója. – Angela Malesteint aligha kell bemutatni a kézilabda berkekben, évek óta stabil teljesítményt nyújt a német bajnok Bietigheimben a hazai és a nemzetközi porondon, illetve a holland válogatottban is. Azt remélem és hiszem, hogy Angela megfelelően pótolja majd a távozó Lukács Viktóriát.

Angela Malestein kétéves szerződést kötött klubunkkal.

Fradi.hu