A mai sajtócsütörtökön Sigér Dáviddal beszélgettünk, aki elmondta, milyen pluszmotivációt talált a bajnoki cím megszerzése kapcsán.

Sigér Dávid

A Fehérvár ellen nem lepett meg, hogy uraltuk a játékot, a Vidi nem arról híres, hogy feltétlenül labdát akarnának birtokolni és nagyon szép támadásokat szőnének. Nagyon eredményes csapat, mert nagyon jó játékosaik vannak, amijük van, azt nagyon jól használják. Kiélezett meccs volt, ami inkább a mi javunkra állt, így hogy csak egy gólt sikerült szereznünk, a végén láttuk, hogy kicsit veszélyben voltunk. Ezért kell tudni lezárni egy mérkőzést. De ez már történelem, ahogy a Mezőkövesd elleni is, de nem szabad túl hamar elfelejteni, és túlzottan a kardunkba dőlni sem, mert kikaptunk egy mérkőzésen, ráadásul simán. Egyik csapat ellen sem fér ez bele egy Fradinak, főleg nem ilyen arányban, hogy gólt sem rúgunk, de a Mezőkövesd mutat az elmúlt időszakban egyre jobb és kiegyensúlyozottabb teljesítményt, ráadásul úgy látom, hogy szép focit is játszanak. A különbség talán az volt, hogy ők minden meccsen viszonylag nyomás nélkül játszanak, míg a Fradinál kimondott elvárás a bajnoki cím, nincs más, ami megfelelő. De itt talán mi sem beszélhettünk nagy nyomásról, hiszen egy rangadót nyertünk meg előtte, hatpontos előnyre tettünk szert – ne beszéljünk az elhalasztott mérkőzésekről -, lehet belekerültünk egy nem túl jó értelemben vett komfortzónába és ez látszódhatott talán. A kövesdieken pedig az látszódott, mintha egy élet-halál meccs lenne, jöttek, letámadtak, presszingeltek, igaz kellettek hozzá az egyéni hibáink is, mert azért egyik oldalon sem alakult ki túl nagy futball az első félidőben. A javunkra kell fordítani azt, hogy láttuk, ha nem úgy állunk hozzá, akkor az NBI-ben is elveszíthetünk egy meccset és ha nem jön a három pont, az utána idegesítheti a csapatot. Egy meccs történt így, ezt csírájában kell elfojtani, fel kell állni és visszatérni a győztes útra. A legfontosabb a fejeket rendbe tenni és olyan hozzáállással menni, ami eddig is volt.

A héten az edzéseken úgy éreztem, voltak olyan párharcok, hogy több volt benne a szikra, a tűz, amiből profitálhatunk a hétvégén, ha ezt kivisszük a pályára, márpedig ki kell vinni. Nem tudom megmondani a Debrecen elleni mérkőzés előtt, hogy milyen lesz, talán inkább a megszenvedősre tippelnék, azért is, mert ha így készítjük magunkat, az több koncentrációt, figyelmet kíván, ha így állunk bele és mégis könnyebbé válik, arra könnyebb reagálni, mintha lazábban kezelnénk és a meccs közben kellene magasabb szintre váltani. A DVSC tud nagyon jól és eredményesen játszani. Nekem személyes motivációm is a 31. bajnoki cím megszerzése, ha jól tudom, az NBI-ben 10 éve nem volt bajnoki címvédés, a Fradihoz méltó lenne ez.

Úgy érzem, hogy megdolgozok a lehetőségért, közben pedig hálás is vagyok, hogy megkapom ezt a pozíciót a kezdőcsapatban többnyire minden hétvégén. Igyekszem ezt a pályán meghálálni. Nem voltak bennem rossz érzések az érkező középpályások miatt, de voltak olyan napok, amikor megfordult a fejemben, hogy jóval nagyobb lesz a konkurencia, amikor pihenőn voltunk és jöttek a hírek. De amint elkezdődik a felkészülés és megteszed azt, ami meg tudsz tenni, akkor egyre nő az önbizalmad. Úgy éreztem, hogy ha elvégzem azt, amit eddig, akkor talán nem kell a személyemet érintő változásnak történnie. Volt egy időszak, amikor mondhatjuk, hogy valamit már letettem az asztalra és bizonyítottam, hogy amit kérnek, arra alkalmas vagyok, ebben bíztam, hogy a továbbiakban is azt fogják gondolni, hogy ezt ezután is el fogom tudni végezni.