Pólósaink kiválóságával beszélgettek az EB-ről, valamint szóba került az olimpia is.

– Azután, hogy a 13 játékost Tomi megnevezte, hogy alakultak a feladataid? Volt-e csapatkapitányként speciális teendőd, beszélgettél-e egyenként emberekkel, milyen módon segítetted a közös munkát?
– Úgy érzem, hogy a magam módján figyeltem erre a feladatra és aztán volt olyan is, amikor arra kényszerültem, hogy beszéljek egy-két játékossal, mert a csapatérdek az kívánta, hogy ezt megtegyem. Úgyhogy, igen, volt plusz felelősségem és teendőm, de ezzel mindig számolni kell, magamtól meg sem említeném.

– Amire utaltál, hogy „rákényszerültél” beszélgetésekre, ez személyes konfliktusok miatt történt?
– Igen. Voltak dolgok, amiket helyre kellett tenni. Mivel ez egy zárt közeg, nyilván nem részletezném, de nagyon nehéz 13 + egy stábnyi embernek huzamosabb ideig egy irányba tartani. Kell az egyének felelősségérzete, hogy mindenki tudja, pontosan merre megyünk, ha pedig kilengések vannak, akkor azt a helyzetet meg kell oldani.

– … Az izgat engem nagyon még mindig, hogy a csoportelsőségért mit kellett megtenni… Azért az látszott már korábban is, hogy mennyire nem mindegy, első helyen vagy második helyen megyünk tovább. Szokatlan, rendkívüli helyzet állt elő azzal, hogy az utolsó csoportmérkőzésen 20 góllal kellett legyőzni Máltát. Nem babra ment a játék, komoly volt a tét.
– Igen, és nem tudtuk, hogy mire számíthatunk. Oké, nyertünk már korábban 20 góllal, de annak nem volt hasonló „háttere”. Nyilván, ha gyengébb az ellenfél, le lehet győzni akár 20-gólos különbséggel is, de ilyen még nem volt, hogy ezt a különbséget el KELL érni. Nem tudhattuk, ők mennyit tesznek bele, mi mennyit tudunk kihozni magunkból. Most utólag azt mondom, az Eb egyik legjobb meccse volt ez a Málta elleni, 26:0!

– Miért? Milyen szempontból?
– Nem tudom…, élveztem, hogy van ez a feladat, kell lőni annyi gólt, hogy 20 legyen a különbség. Aztán, amikor már látszott, hogy meglesz és az ellenfél még mindig nullán volt, akkor meg már azt szerettem volna, hogy maradjon is ott. Mert olyan meccset sem játszottam még… És tök érdekes volt ez még egy szempontból. Az egyik rákfenéje a mai vízilabdának számomra, hogy egy sor gyenge meccset játszunk a klubban is úgy, hogy teljesen érdektelen, tudjuk, hogy biztosan megnyerjük, ezért mi magunk sem hajtunk annyira, nem túl színvonalas az egész. Most viszont az elejétől fogva arra törekedtünk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, mert tudtuk, hogy csak így lehet meg esetleg a húszgólos különbség. Emiatt aztán ez a gyenge csapat ellen vívott, nagy gólkülönbségű meccs is egészen jó színvonalú lett.

– … Hogy volt a felkészülés az utolsó meccsre?
– Mindenféle fakszni nélkül csináltuk a dolgunkat. Lementünk edzeni, videóztunk. Amikor a meccsnapon találkoztunk a spanyolokkal, rajtuk is azt láttam, hogy nem idegesek. Nagyon tudatosan csinálták, amit csináltak, nem voltak meglepődve azon, hogy döntőben vannak. Szerintem az sem lepte volna meg őket, ha megnyerik, láttam bennük azt a tudatosságot, ami kell a győzelemhez. Utólag azt mondom, a spanyolok igazán megérdemelték volna, hogy megnyerjék ezt az Eb-t, csak hát…, nyilván nem ellenünk. Jó csapat voltak, olyan egységet alkottak, ami megérdemeltté tette volna a győzelmüket, és azt is látni kell, hogy ez már a harmadik döntőjük volt, amit elbuktak. De ezen mi is átestünk, még Tibi ciklusában öt alkalommal döntőztünk és csak egyet nyertünk meg. Tehát mi már ezen túl vagyunk és lehet, hogy éppen ez jelentette azt a pluszt, aminek köszönhetően nekünk jött ki jobban a lépés.

– Ötméteresek. Mindig a kapusbravúr kerül előtérbe, de hát azért a másik oldalon mind az öt játékosunknak be kellett lőnie és be is lőtte…
– Örülök, hogy ezt kiemelted, mert én is fontosnak tartom. Ugyanis nem egyszerű műfaj ez. Odaállni, főleg itthon. És volt olyan játékosunk a lövők között, akit már ért nagyon nagy csalódás ilyen helyzetben, és itt mutatkozik meg az, hogy ki milyen vízilabdázó, fogalmazhatok úgy is: ki a fasza gyerek. Hogy most is odaáll, pedig pontosan tudja, milyen az, amikor nem jön össze. Én ezt igazán nagyra becsülöm, sokra értékelem, hogy ezek a játékosok is helytálltak.

– A világ egyik legjobb kapusának lőttétek az ötmétereseket. Ilyenkor improvizáció van vagy meg lehet előre határozni, hogy ennek a kapusnak így fogom lőni?
– Az ötméterespárbaj nagyon érdekes műfaj, én nagyon szeretek ilyen helyzetben lőni. Sokáig rendkívül jó százalékkal, sikeresen tettem, most az utóbbi időben bajnokikon párszor hibáztam, ez foglalkoztat is, hogy mit lehetne másképp csinálni. A döntő végén, a lövések előtt egy dologban biztos voltam: abban, hogy mire számít a spanyol kapus tőlem. Azt mérlegeltem, hogy „mire tesz engem”. Ezért érdekes sakkjátszma ez, mert nemcsak azt kell végiggondolni, hogy én mit tudok csinálni, hanem azt is, hogy az ellenfél mit vár tőlem.

– … Mi lesz Tokióban, mire számítasz, milyen eredményt érhetünk el?
– A felkészülés kezdetéig elég sok feladat van még a klubban és most vissza is kellett állnunk arra a versenyhelyzetre. Viszont szerintem az elkövetkező 3-4 hónapos menetelés hozzásegíthet minket ahhoz, hogy egy jó felkészülés után újra csúcsformában érkezzünk Tokióba. Az olimpiáról pedig, én úgy gondolom, hogy éremmel térünk haza. Abban bízom, hogy bejutunk a döntőbe, mert úgy néz ki, hogy megtanultunk döntőt nyerni!

A teljes, igen tartalmas interjú: VLV