Több fiatal is szerepet kapott Varga Zsolttól.

Férfi vízilabda, OBI, 12. forduló
Ferencváros 16–7 Debreceni VSE
Negyedek: 6-2, 4-2, 5-1, 1-2
Gólok: Jaksic 5, Varga 5, Mezei 2, Bicari 1, Sedlmayer 1, Várkonyi 1, Younger 1

Beszámoló: Fradi.hu

Gárdonyi András

Örülök, hogy öt ifijátékos tudott ma játszani, ez egy nagyon jó irány. A betegségek, fáradtság még érződött a csapaton, de a védekezésünk a múlthetihez képest jobb volt, ez tetszett, jó mérkőzést játszottunk.

Varga Zsolt

Nehéz volt az elmúlt két hetünk, sok volt a betegség, a fáradtság. Az elmúlt hetek eseményeit – EB, Világliga – valahogy kompenzálni kellett. Most érzem úgy, hogy ezen a héten tudtunk rendesen dolgozni, fizikálisan is. Játszottunk kétszer a Japánokkal, jó kétkapuk voltak, más filozófiával játszanak, sokkal kreatívabban kellett játszanunk, most ez látszott, hogy felhasználtuk ezt. A másik, ami tetszett, hogy végig tudtam használni az ifijátékosokat, ez dicséri az edzőink munkáját is. Az utolsó negyedben egy OBI-es csapattal szemben akit tudtam, beraktam és így lehozták, ez egy kifejezetten jó irány, a kapussal együtt öten voltak bent. Bízom benne, hogy sok munkával ezekből a gyerekekből OBI-es játékos lesz.