Az Ökumenikus Segélyszervezettel közös akciót tartott egyesületünk.

Galéria: FTC, NSO

Klubunk az utóbbi években számtalanszor bizonyította, hogy kiemelten kezeli a társadalmi felelősségvállalás ügyét, hiszen a kirekesztés-ellenes kampányaink mellett az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen számtalan esetben álltunk ki a rászorulók mellett vagy hívtuk fel a figyelmet egy-egy ügy fontosságára. Február 12-én, szerdán újabb közös akciónknak adott otthon a Groupama Aréna: sportolóink és ismert Fradi-kötődésű közéleti személyiségek osztottak egy-egy tál meleg ételt rászorulóknak.

Ez is hozzátartozik ahhoz az eszméhez és értékrendhez, melyet a Ferencváros képvisel, ezért amikor van rá lehetőség, örömmel jövünk segíteni – kezdte labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes, aki már tavaly is részt vett az ételosztáson. – Év közben rengeteget kapunk a szurkolóinktól, örülök, ha ilyenkor mi is megszépíthetjük néhány ember napját.

Ennek az alkalomnak fontos üzenete van: az ünnepeken túl is lehet segítséget nyújtani – ezt már Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója nyilatkozta. – Fontos üzenete van az egész ország számára, amikor a Fradi ismert sportolói, sztárjai állnak oda egy ilyen jó ügy mellé, hogy segíteni kell, hogy segíthetünk a rászorulóknak.

Férfi labdarúgócsapatunk több tagja mellett férfi vízilabdázóink, olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázóink és férfi kézilabdázóink képviselték az FTC sportolói közösségét. Kivette a részét a munkából Szabó András, azaz Csuti és a közismerten fradista zenész, Lotfi Begi is.

Nagyon fontosnak tartom, hogy amennyi jót kapunk az élettől, abból az ilyen alkalmakkor megpróbáljunk egy kicsit visszaadni. Ez tartja egyensúlyban a létezésünket – mondta Lotfi Begi. – Örömmel segítettem, arra viszont nem számítottam, hogy ennyi kisgyermek is itt lesz. Emiatt egyszerre vagyok boldog és szomorú.

Örülök, hogy gondoltak ránk, amikor tehetjük, szívesen segítünk. Volt tennivaló bőven, boldog vagyok, ha mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy olyan emberek is meleg ételt kapjanak, akiknek erre nincs minden nap lehetősége” – nyilatkozta Liu Shaolin Sándor, aki testvére, Liu Shaoang társaságában érkezett.

Vegyes érzéseim vannak. Nem jó azt látni, hogy ennyi rászoruló ember van, viszont örülök, hogy segíthetünk” – nyilatkozta a BL-győztes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Vámos Márton.

A Ferencvárosi Torna Club nem pusztán egyszeri segítségnek, sokkal inkább figyelemfelhívásnak szánta szerdai akcióját, amely a klub stratégiai partnere, az Ökumenikus Segélyszervezet és étkezési támogatója, a Gasztvitál segítségével valósult meg.

Fradi.hu, NSO nyomán.