A debreceni gyorskorcsolya EB után értékeltek clubunk sportolói, a négy EB-címet begyűjtő Liu-testvérek, valamint edzőjük Bánhidi Ákos.

Most már sohasem mossák le magukról, hogy kő, papír, ollóval döntik el egymás között, melyikük nyerjen.
Liu Shaolin Sándor: Pedig a vasárnapi háromezer méteres szuperdöntő előtti mutatványunk kifejezetten a kamerának szólt. Annyiszor mondtuk már, hogy így döntjük el egymás között a végső sorrendet — és akkor a finálé előtt Ádó észrevette, hogy minket vesz a kamera, ezért játszottunk egyet.

Melyikük nyert?
L. S. S.: Hosszú idő után Ádó.

Liu Shaoang: Poén volt az egész.

L. S. S.: Annyira jól álltunk az összetett versenyben, hogy már igazán nem volt jelentősége, mi történik a háromezer méteres szuperdöntőben. Tudtuk, mit kell tennünk, mire kell figyelnünk, úgy mentünk fel a jégre, hogy Ádó lesz az összetett Európa-bajnoki győztes.

Ezt ki is mondták az öltözőben?
L. S. S.: Ez nem volt kérdés. Nagyon jól ment végig a versenyen, megbeszéltük, hogy megérdemli ezt az összetett sikert. Tényleg megérdemelte.

Tavaly még úgy indult neki a hogy Európa-bajnoki aranyérme sem volt, ott nyert ötszázon, most meg már összetett Eb-győztesnek mondhatja magát. Más ennek az elsőségnek a súlya?
L. S.: A verseny előtt nem éreztem úgy, hogy csúcsformában vagyok, sőt… Heteken keresztül küzdöttem a hátfájdalommal, edzéseket hagytam ki, amikor pedig ott lehettem a jégen, akkor sem teljesítettem úgy, ahogyan elvártam volna magamtól. Mondtam is az Európa-bajnokság előtt, hogy ezúttal tapasztalatból kell megoldanom a futamokat. Nagyobb a súlya annak, ha valaki győz összetettben, hiszen ahhoz mindhárom távon jól kell teljesítenie, erre pedig nem sok ember képes.

L. S. S.: Éppen ezért érdemelte meg az összetett sikert. Ráadásul felülmúlhatatlan érzés a jégen körbekorcsolyázni a magyar zászlóval. Nekem ez tavaly Dordrechtben megadatott — igaz, ott nem hazai közönség előtt ünnepelhettem.

Ha ezt nézzük, akkor Shaoangnak még többet adhatott ez a siker.
L. S.: Minden magyar short trackesnek sokat jelentett a hazai pálya. Szinte elmondhatatlan, milyen érzés ennyi magyar szurkoló előtt korcsolyázni.

Számítottak ennyi nézőre?
L. S. S.: Ennyire egyáltalán nem.

Hallottak valamit a buzdításukból?
L. S. S.: A sikításokat, a tapsot végig lehetett hallani, egy-egy bekiabálást azért nehéz ilyenkor kiszűrni.

Ötszázon és ezer méteren Shaolin nyert – melyik távon foghatta volna meg a bátyját?
L. S.: Ezer méteren. Próbálkoztam is, mindig próbálkozom.

Mi történt volna, ha ezer méteren megelőzi az öccse?
L. S. S.: Bedöntöm a palánkba… Viccet félretéve: mindig hülyéskedünk azzal, hogy előre megbeszéljük, melyikünk nyer, de ez nem igaz, hiszen ebben a sportágban ezt nem is nagyon lehet előre megmondani.

Azért segíteni tudják egymást, és általában szokták is.
L. S. S.: Nem segítjük egymást, hanem odafigyelünk egymásra. Aztán az, aki a táv vége felé jobban áll, az a kedvezményezett. De tervünk sosincs előre.

Letarolták Európát Debrecenben, és már ezt tették egy évvel ezelőtt Dordrechtben is. Kihívást jelent még az európai mezőny?
L. S.: Az egyértelmű, hogy egy fokkal könnyebb dolgunk van, hiszen a mezőnyből hiányoznak a kínai, a dél-koreai és a kanadai short trackesek, de azért Európában is vannak olyan versenyzők, akikre figyelnek, és ez a debreceni Eb-re is igaz volt, még ha akadtak további európai hiányzók is.

De a tűz mindig ugyanakkora önökben a rajtvonalon?
L. S. S.: Minden versenyen nyerni akarunk, persze, hogy ugyanakkora!

Ennek a debreceni Európa-bajnokságnak két nehéz pillanata volt: az egyik az a bizonyos ezerötszázas döntő volt, amelyet ugyan Shaoang megnyert, de Shaolin az utolsó kanyarban kicsúszott, a másik, amikor a férfiváltót kizárták. Melyik volt a nehezebb?
L. S. S.: Engem az ezerötszáz jobban bosszantott, mert éreztem, hogy képes vagyok előrébb jönni. Ráadásul én voltam a címvédő ezen a távon, vagyis jó lett volna Debrecenben is érmet szerezni. Onnantól tudtam, hogy még jobban kell koncentrálnom az ötszázra. A váltó meg… Vicc, hogy kizártak minket, ezt továbbra is tartom. Ezzel a döntéssel a kanadai főbíró csak a sportágnak ártott, de ha ő ezek után nyugodtan tud aludni, ám legyen. Egyszerűen nem értem, miért akarunk nyolc-kilenc évet visszaugrani az időben, akkor ugyanis még egyáltalán nem lehetett a másikhoz érni futás közben. Sajnálom, hogy annak ellenére nem lett a miénk az aranyérem, hogy megnyertük a döntőt.

L. S.: Engem nagyon bántott Shaolin kicsúszása. Sokkal jobb lett volna, ha akkor is ketten állunk a dobogón, így aztán oda olyan is felállhatott, aki nem is biztos, hogy megérdemli azt az érmet… A váltókizárás sem esett jól, de ott is velünk volt az egész Főnix Csarnok. Sőt, mellettünk álltak az edzők és az egész stáb, azt azért szeretném hangsúlyozni, hogy ők mindannyian kellettek ezekhez az eredményekhez.

Meg egy testvér. Nehezebb úgy nyerni, ha a másik nincs ott a jégen?
L. S.: Nehezebb, hiszen mindkettőnknek sokat jelent lelkileg, hogy ott van velünk a másik. Másfelől viszont lehet, hogy könnyebb nyeri ilyenkor, hiszen egymás vetélytársai is vagyunk egyben.

Az Európa-bajnokságon az ellenfeleik meg is jegyezték, hogy nem találnak fogást önökön.
L. S. S.: Abelga Stijn Desmet mondta az ezerméteres elődöntő előtt, hogy lehetetlen ellenünk bármit tenni, annyira jók vagyunk együtt, nem talál rajtunk rést. Jó érzés azért ilyet hallani egy vetélytárstól, és remélem, a jövőben is képesek leszünk fenntartani ezt a dominanciát.

Vagyis mostantól az a cél, hogy Európa után a világban is így legyen ez?
L S. S.: Azért már világszinten is így van. Tényleg van abban jó és rossz egyaránt, hogy sokszor egy futamba kerülünk. Ráadásul vannak olyan futamok, amelyekből csak az egyikünknek van esélye a továbbjutásra — a lényeg, hogy valamelyikünk menjen tovább.

Megható ez a testvéri szeretet, de majd lesz egy döntő, mondjuk, Pekingben, a téli olimpián…
L. S. S.: Közös a bankszámlánk, úgyhogy tényleg mindegy. Vicceltem. Meglátjuk, hogy alakul a jövő.

És hogy alakul a közeljövő?
L. S. S.: Már vasárnap elutazunk a drezdai világkupaversenyre, és mivel az ötszáz elég jól és stabilan megy, valószínűleg a másik két távot fogom erőltetni.

L. S.: Hogy velem mi lesz, még nem tudom. A hátfájdalmam miatt gyógyszereken élek, nem tudom, mennyire jó ez…

NS

A debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon négy arany- és három ezüstéremmel az éremtábla második helyén záró magyar csapat menedzsere, Bánhidi Ákos a kedd reggeli Sporthíradóban értékelte a hétvége eredményeit, pozitívumait és negatívumait.

A szakember elárulta, szenzációs volt hazai pályán megmutatni, mit tudnak és hálásak a rengeteg szurkolónak, aki támogatta őket. Az eredményeket tekintve az egyik szeme jobban nevet, mint a másik sír. Mind a hét érmet a Liu-testvérek nyerték, a nőknél van hiányérzete, hiszen Jászapáti Petra és Lockett Deanna is A-döntős formában érkezett az Eb-re, de egyéniben nem sikerült bejutniuk a legjobbak közé.

A váltók közül a nők negyedik, a férfiak első helyen értek célba, de mindkét egységet kizárták a döntő után.

A férfiak döntőjéről Bánhidi azt mondta, óriási reklám volt a sportágnak, majdnem leszakadt a csarnok teteje. „Minden világeseményen ott vagyok a palánk mellett, de még én is ritkán látok ekkora versenyt” – mondta.

„Nem volt túl gáláns a kanadai bírótól, hogy így belenyúlt a versenybe. Sokadjára nem gáláns velünk, úgyhogy nincs a szívem közepén. Most megmutatta, hogy még erre is képes az ujjongó közönség előtt, rendkívül sajnálom. Meg lehetett ítélni, de ezen az alapon három csapatot ki lehetett volna zárni, nagyon kemény küzdelem volt.”

A két ezüstéremmel és egy arannyal összetettben Európa-bajnok Liu Shaoangról azt mondta, „olyanokat tett le a jégre, hogy nekem is csak káprázott a szemem tőle”.

M4 Sport