Hazai jégen is legyőztük a lilákat, a gólokat és értékeléseket is megmutatjuk – hokisaink ma reggel pedig egyből útra is keltek, ma 18 órától a Visegrád Kupa negyeddöntőjének visszavágóján vendégeskednünk Csehországban.

Férfi jégkorong, Erste Liga, 15. forduló
Ferencváros 4–3 UTE
Harmadok: 1-1, 2-2, 1-0
Gólok: Switzer (+1, Pulli), Kulmala (Sarcia), Németh (Tóth Gergely, Kulmala), Németh (Nagy, Rantanen)

Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Arany (Nagy K.)
Karmeniemi, Rantanen – Kulmala, Nagy G., Németh
Pulli, Tóth Gergely – Fitzgerald, Switzer, Tóth Ad.
Jászai, Sarcia – Hajós, Tóth Re., Tóth Ri.
Pozsár, Farkas – Roczanov, Tóth Gergő

Igazi Fradi-legenda vezette fel a derbit, a kezdő korongbedobást ugyanis Lipcsei Péter végezte el a megtelt lelátók előtt, utána pedig ő is elfoglalta a helyét a fradisták között és végigszurkolta a hokiderbit. U15-ös focicsapatunk is ezt a mérkőzést választotta ki csapatépítő tréningnek – jól belehúztak, hiszen egy kifejezetten izgalmas találkozóba sikerült belenyúlniuk és emellett még Fradi-győzelmet is láthattak!

A szurkolók megemlékeztek a lilák edzőváltásáról is, hiszen az első derbin még Szilassy Zoltán vezette a dózsásokat – „Hol van a küklopsz?„, hangzott fel a költői kérdés. Hogy aztán gyorsan az ünneplésé lehessen a terep, hiszen szinte egyből megszereztük a vezetést, az első emberelőnyünket egyből kihasználtuk a második percben, Switzer tuszkolta be a pakkot. Hiába irányítottuk mi a meccset, nem sikerült a szünetre előnnyel menni, egy védelmi kihagyás után Csamangó vette be Arany kapuját. A második harmadban aztán csodagólokat lőttünk, érdemes megnézni mindkettőt: előbb Sarcia emelésébe rakta bele a botjának szárát mesterien Kulmala – a pakk Duschek hóna alatt vágódott be a hálóba -, majd Németh Attila a jégen fekve kanalazta be a korongot, ezzel felbőrözve a lilák kapusát.

Üröm az örömben, hogy mindkétszer egyenlíteni tudtak a vendégek. Sikorcin fórban eleresztett lövése a vason csattant, utána Arany mamutja alá pattant, ahogy kapusunk összezárta a lábát, onnan a gólvonalon túlra csúszott a korong, szerencsés találat volt. És egy gyors kontrát is kihasználtak, Kovács révén. A záró játékrészben is nagy küzdelem zajlott, nekünk sikerült felülkerekednünk, egy rossz emberelőnyös játék után gyorsan sikerült bevinnünk a negyedik találatot, rosszul váltott a kiegészülő lila védelem, így Németh maradt egyedül, meg is találta a pakk, ő pedig szépen kilőtte a hosszút. A hajrában lehozták kapusukat az újpestiek, egyszer az üres kapu mellé lőttünk, egyszer pedig bele – hiába, a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy már időn túl esett a találat, ez legyen a legnagyobb gondunk a szezonban!

Ma este a Torax Poruba fogad minket, 2-1-es előnyről várjuk a Visegrád Kupa negyeddöntőjének visszavágóját.

Fodor Szabolcs

Jól kezdtük a mérkőzést, jól játszottunk, domináltuk az első harmadot, ha sikerült volna többször betalálnunk, talán máshogy alakult volna a találkozó. De nem sikerült, így egy ki-ki mérkőzés kerekedett ki belőle a második és harmadik harmadra. Nagyon örülünk, hogy mi tudtuk megtalálni a negyedik gólt. Elég erőltetett menetben vagyunk, ezért külön dicséret a srácoknak, hogy a végén be tudtuk húzni ezt a komoly rangadót. Ez egy igazi csapat, meg tudjuk találni a győzelemhez vezető utat.