Védőnk mellett a bolgárok ellen a BL-selejtezőben kiválóan teljesítő Tokmac nyilatkozott – a tegnapi sajtótájékoztatóról pedig videós anyagokat láthattok.

Miha Blazic

A három pont begyűjtése mellett nyilván a revans is fűti a bolgárokat, felkészültünk arra, hogy kettőzött erővel hajtanak a Groupama Arénában. Az Espanyol elleni találkozón láthattuk, a nemzetközi kupameccs mentálisan és fizikailag is többet követel a játékosoktól, ám ezúttal még nehezebb kilencven percre számítok. A spanyolok nem ismertek minket, kissé talán le is becsültek, ám a Ludogorec másként áll a meccshez. Ezzel együtt a csoportkör első fordulójában bizonyítottuk, hogy nem véletlenül jutottunk el idáig, és a papíron esélyesebb együttesekkel is felvesszük a versenyt. Visszavágás ide vagy oda, nem fordulhat elő, hogy a Ludogorec motiváltabb legyen nálunk, mindenki a tudása legjavát nyújtja majd, ebben biztos vagyok. A barcelonai döntetlen ellenére a közvélemény továbbra is minket tart a legesélytelenebbnek a továbbjutásra, mi viszont többet szeretnénk kihozni a csoportkörös szereplésből. Mindannyian nagy sikerként éltük meg a főtáblára jutást, de ha már itt vagyunk, a lehető legtöbb pontot akarjuk megszerezni.

A ZTE és a Kisvárda ellen nem futballoztunk jól, ugyanakkor ha háromnaponta kell pályára lépnünk, nem meglepő, hogy nem tudunk mindegyik találkozón csúcsformában futballozni. Szerencsére a győzelem így sem maradt el, persze mindent megteszünk, hogy kijavítsuk a hibáinkat és visszataláljunk a saját játékunkhoz. Ezúttal okosan kell futballoznunk, nem szabad túl nagy kockázatot vállalnunk, és akkor szép este elé nézhetünk. A bolgár csapatot azóta más edző irányítja, a két nyári meccsből már csak ezért sincs értelme kiindulni. Arra építhetünk, hogy az utóbbi meccseken egyszer sem kaptunk egynél több gólt, ám ahogy eddig, most is csak akkor fékezhetjük meg az ellenfelet, ha mindenki kiveszi a részét a védekezésből. A csatároktól kezdve a középpályásokon át mindenkinek fegyelmezetten kell visszazárnia, a taktikánk alapját ez adja.

NS nyomán.