A forduló előtt velünk azonos pontszámmal álló Zrínyit verték Lisztesék.

Újabb rangadó várt öregfiúk csapatunkra, hiszen listavezetőként a második helyen álló Zrínyihez látogatott kedden este az ASR Gázgyár Sporttelepre. Mindkét fél 13-13 ponttal állt a bajnokságban, csak jobb gólkülönbségének köszönhetően vezette a Fradi a tabellát.

Az első félidőben kiegyenlített csata folyt a pályán, mindkét egyesületnek megvoltak a helyzetei, a hazai csapat is többször közel állt a vezetés megszerzéséhez.

A második játékrészben hamar vezetéshez jutottunk, Lisztes Krisztián talált be egy szép szögletvariáció után a 46. percben. Négy perccel később Józsi Györgynek okosan készítették le a labdát, aki lenyűgöző mozdulattal lőtte a jobbfelsőbe a Ferencváros második gólját. A 67. percben egy remek összjátékot követően érkezett a harmadik gólunk: Bubcsó Norbert ívelte fel a labdát, amit Józsi visszafejelt Jovánczai Zoltánnak, aki kapásból zúdította be azt a hazaiak kapujába. Jovánczai így már 12 gólnál jár az idei kiírásban. A 77. percben még szépített a Zrínyi, de közelebb már nem tudott kerülni, így már nem csak jobb gólkülönbsége miatt áll az élen az FTC.

Nagyon nehéz ellenféllel játszottunk ma este, egy fiatal csapattal állt ki a Zrínyi, így alaposan megnehezítette a dolgunkat. Kiegyenlített első negyvenöt perc után a másodikban már kijött a tudáskülönbség a két klub között, és egy pillanatig nem volt kérdés, hogy ki fogja megnyerni az összecsapást. Örülök, hogy ilyen szép gólokat szereztünk, nagyon jól játszottunk ma” – foglalta össze Szűcs Mihály a mérkőzést.

Férfi labdarúgás, öregfiúk bajnokság, 6. forduló
Zrínyi 1-3 (0-0) Ferencváros
Gólok: Jovánczai, Józsi, Lisztes

Vékony – Ebedli (Földesi 73.), Telek, Balog Z., Keller (Bubcsó 41.) – Holló (Jovánczai 41.), Józsi (Zsolnai 73.), Lisztes (Szeiler 71.), Fehér (Szenes 68.) – Jordáki (Lengyel 58.), Lazic

Fradi.hu