Fernando szerint játékosai féltek.

Szergej Rebrov

Nem számítottunk arra, hogy nyolcvan percnél is többet fogunk ma emberhátrányban játszani. De örömteli, hogy a játékosok türelmesek voltak az első félidőben, sikerült így is az ellenfél tizenegy játékosa ellen dominálniuk. El kell mondjam, hogy ilyen időjárásban, kevesebb emberrel még megerőltetőbb játszani. Megvoltak a helyzeteink, a második félidőben ugyan kicsit látszott, hogy fáradunk. Köszönöm a szurkolóknak, hogy a hétközi nagy meccs után is ennyien itt voltak. Úgy vélem, hogy a válogatott szünetet most jól tudjuk majd kihasználni. Nem tudom, hogy mi volt a Diósgyőr taktikája, mi tudtuk, hogy mit kell itthon játszanunk, agresszívnek kellett lennünk, nyomást helyeznünk az ellenfélre, gólt szerezni és utána kézben tartani a meccset, ez sikerült is. Sajnos a másodikat nem sikerült belőni, de ez nem is volt egy könnyű feladat. Az Európa Liga mellett természetesen nagyon koncentrálunk a bajnokságra is, hogy nemzetközi kupa csoportkörébe jussunk, ahhoz a bajnoki címen át vezet az út. Minden mérkőzés fontos! A mérkőzés előtt jelöljük ki a büntetőrúgások végrehajtóját, ma Isaelre esett a választásunk, de ha ez a játékos nincs a pályán, akkor a többieknek kell dönteniük, Bőle elvállalta – Szignyevics lett volna a sorban a következő, így Lukácsot kell majd megkérdezni, hogy miért ő állt oda.

Fernando Fernandez

Az első félidőben úgy éreztem, hogy félt a csapat, a másodikban viszont már kialakítottuk a helyzeteket, de nem sikerült belőni őket. Úgy terveztük, hogy nem adunk nekik nagy területet, mert ha van nekik, akkor nagyon veszélyesek. Rossz eredményt értünk el, el kell kezdenünk gondolkodni a jövőn.