Dénest kérdezték a Süduva elleni meccsről, valamint a mai sorsolásról.

Dibusz Dénes

Mindenkinek nagyon nagy lehetőség a csoportkör, mindenki megmutathatja magát. Hatodik alkalommal mentem neki ennek a Fradival, sokat dolgoztunk ezért, de mindenkire szükség volt ehhez a sikerhez, azokra is, akik kevesebbet játszottak, az edzéseken ők is sokat segítettek. A Ludogorec elleni bravúr mellett hoztuk a két kötelezőnek mondható párharcot, ami korábban nem nagyon ment, ez pedig most elég volt a csoportkörhöz. Ehhez persze bajnokságot is kellett nyerni, hogy a BL-ből ide juthassunk. Ezt a sikert az Európa-bajnoki szerepléshez tudnám hasonlítani, annyi különbséggel, hogy itt végig én álltam a kapuban. Hosszú volt ez a nyolc meccs, volt, amikor küzdöttünk, volt, amikor szépen játszottunk. Négy telt házas meccsünk volt, nagy lökést adtak a szurkolóink is. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű ez a meccs, de azt is, hogy képesek vagyunk fordítani. A második félidőben is volt pár perc, amikor az ellenfél állt továbbjutásra, de szerencsére ezen is átlendültünk. A Dinamo elleni hazai meccset leszámítva nyolcból hét meccsen veretlenek maradtunk, az utolsó meccsen most négy gólt szereztünk, bejutottunk a csoportkörbe, szerintem elégedettek lehetünk.

Természetesen figyeltem a sorsolást. Azt sajnálom, hogy egy igazi nagy sztárcsapatot nem kaptunk, de persze azt is hozzá kell tenni, hogy így is mindhárom ellenfél nagyon erős. Ezzel együtt úgy látom, nincs egy kiemelkedő csapat ebben a csoportban. Az biztos, hogy a bolgárokat fűti a visszavágás vágya, nekünk viszont van két jó emlékünk róluk, ami jelenthet pluszt. Az Espanyol meccseit pedig hétről hétre követhetjük a spanyol bajnokságban. Jobban szem előtt vannak. A CSZKA az elmúlt években többször megmutatta, hogy a topcsapatoknak is komoly ellenfele tud lenni. Nem véletlen, hogy őket sorsolták az első kalapból. Ebben a csoportban reális cél, hogy pontokat szerezzünk az ellenfeleinkkel szemben.

Fradi.hu, Origo nyomán.