A remek szezon után újra szép eredményeket szeretnének elérni a lányok.

Az FTC-Telekom női jégkorongcsapata egy hihetetlen szezont tudhat maga mögött, hiszen Dörök Rudolf együttese a szakág újjáalakulása után elsőre elhódította az osztrák bázisú női liga, a DEBL trófeáját, így jó élményekkel mehettek a megérdemelt pihenőjükre a lányok. A pihenésnek azonban már vége, augusztus 5-vel megkezdték a felkészülést az előttük álló hosszú szezonra. A csapat vezetőedzője elmondta, az edzőtábor első hete átmozgató edzésekből állt, hogy ismét összerázódjon a csapat, valamint beszélt arról is, hogy miként állította össze a lányok programját.

Az edzőtábor első hete tulajdonképpen egyszerű, átmozgató edzésekből állt, hogy a lányok felvegyék a ritmust, visszaszokjanak a jégre, és újra összerázódjanak fejben és lélekben is. Egy jeges és két száraz edzésünk volt naponta. A jégen főleg a korcsolyázási alapokat vettük át, majd játszottunk. A száraz program főleg arról szólt, hogy a lányok megkapják az alap terhelést, bemelegítsük az ízületeiket. A második héten már két jeges és két száraz edzésre emeltük a terhelést, bár a hosszú hétvége kicsit beleszólt a felkészülésbe.

Vezetőedzőnket ezek után a tavalyi DEBL-győztes csapatról, valamint annak átalakításáról kérdeztük.

Alapos átszervezésre került a tavalyi csapat, hiszen voltak távozók. Voltak, akiket én kértem, hogy döntsenek így, de olyanok is voltak, akik teljesen érthető okokból váltottak. Ilyen volt két stabil válogatott játékosunk, Pintér Hanna és Kiss Andrea, akik a MAC Marilyn EWHL-indulása miatt döntöttek az odaigazolás mellett. Ők tavaly nem játszhattak a DEBL-ben, de azt hiszem, egy ilyen erős sorozatban jól felkészülhetnek az A csoportos világbajnokságra. Nem titok, a Ferencvárosnak is kitűzött célja az EWHL csatlakozás, de ez még egyelőre a jövő zenéje. Úgy értékelem, hogy egy-két éven belül megvalósulhat ez a cél.

Nem mentünk el szó nélkül a következő idényre felállított célok mellett sem. Dörök Rudolf azt mondta, hogy a tavalyi szezon egy kicsit „túl jól” sikerült, hiszen a varázslatos DEBL-siker mellett a csapat megnyerte az OB II/U25-ös bajnokságot, a Magyar Kupában pedig a második helyen végzett a mezőnyből kiemelkedő KMH mögött.

Nagyon erős és nagyon jó szezonunk volt, hiszen bajnokságot nyertünk, ezüstérmet szereztünk a Magyar Kupában. Ezen teljesítmények megismétlése nem lesz kis munka. A távozók hiányát biztosan meg fogjuk érezni, de semmi gond. Azokat a játékosokat kell fejleszteni, akik itt vannak. Meg kell adni nekik a megfelelő fizikai és mentális löketet. Az U25-ben a lányok is az aranyérmet tűzték ki célul, míg a DEBL-ben a Final Four a cél. Úgy érzem, egy nagyon jó szezont fogunk zárni idén is” – zárta gondolatmenetét a tréner.

A csapat alkapitánya, Balázs Noémi elmondta, milyen az edzőtábor a játékosok szemével, emellett pedig arról is beszélt, hogy milyen egyéni célokat tűzött ki maga elé, valamint, hogy mit vár a csapattól az új idényben.

Eleinte nagyon nehéz volt, és nagyon kifárasztott a hirtelen jött terhelés. Különösen az első hét volt nehéz, annak ellenére, hogy szerintem lazább volt, mint a második. Fokozatosan növeljük a terhelést az edzéseken, így egyre jobb formába kerülünk. Személyes célnak tűztem ki, hogy U25-ben megvédjük a címünket, míg a DEBL-ben szeretném, ha ott lennénk a Final Four-ban. Alkapitányként próbálom kihozni a legjobbat a társaimból. Segítek nekik edzéseken, meccseken. Tanácsokkal látom el őket. Ha valamit nem értenek, akkor elmagyarázom nekik, hogy mit is kell csinálni. Az a cél, hogy a csapat egyre jobban összeforrjon, azt akarom, hogy olyanok legyünk, mint egy nagy család, de ehhez még egy kis időre van szükségünk.

Fradi.hu