Lukács Vica számolt be a Balatonnál edzőtáborozó női kézilabda csapatunk keddi napjáról.
Sziasztok!
A legfrissebb élménnyel kezdem: gratulálok focistáinknak a továbbjutáshoz, a mi apartmanunkban közös meccsnézés és szurkolás volt az esti program, úgyhogy örülünk a sikernek! És annak is, hogy előtte nem sokkal megnyertük mi is az első edzőmeccsünket, amelyen ahhoz képest, hogy az első volt, egészen jól teljesítettünk. Persze, látszik a csapaton, hogy nem most vagyunk top formában, de ezzel még rá is érünk. Örültünk a győzelemnek, és egyébként is nagyon jó a hangulat a csapaton belül, ez látszott a levezető futásnál is… A terembe jött utánunk a szlovén utánpótlás-válogatott, ezért a folyosón kocogtunk még tíz percet, ott viszont a hely szűkössége miatt olyan volt, mintha vonatoznánk – hát persze, hogy rákezdtünk arra a bizonyos slágerre. Fiatal átlagéletkorú a csapat, szeretjük magunkat jól érezni, és egy győzelem után ennyi belefér.
Szerencsére este az edzőmeccsnél már Gréti is rendben volt, de szegény a reggeli edzésen épp általam sérült meg: a védekezést gyakoroltuk, én szélről akartam beugrani, de ahogy emeltem ki a kezemet a lövéshez, a labda találkozott Gréti arcával és szegénynek lett egy „villám jel” az orrán. Először csak annyit láttam, hogy vérzik az orra, egyből szóltam Pais Petinek, aztán, amikor Gréti elvette az arca elől a pólót és megláttam az orrát, akkor biztos fura fejet vághattam, mert engem látva Gréti is megijedt. Utána viszont hősként viselte a helyzetet, egyből kórházba vitték, megröntgenezték, majd visszatették az orrcsontot a helyére. Este sajnos nem tudott játszani, de így is sokat segített, például zenét varázsolt a csarnokba, hozta a hangfalat, ha kellett, írta a jegyzőkönyvet…
Összességében fárasztó napunk volt, bár az edzőtáborban mindegyik az. Ilyenkor így néz ki egy napunk általában: felkelünk, reggelizünk, edzünk, ebédelünk, alszunk, snack, edzés vagy edzőmeccs, vacsi és alvás. Vagyis, amikor csak tehetjük, alszunk, mert nagyon kimerítőek az edzések és fontos, hogy a maximumot tudjuk nyújtani. Nadának és nekem egyébként kedden kétszer is szerencsénk volt, mert a NEKA központja és a sportcsarnoka közötti ötperces séta elején mindkétszer épp jött ismerős, aki elvitt minket kocsival. Az út időben így sem rövidebb egyébként, de valamivel azért pihentetőbb. A szerda a tervek szerint picit könnyebb lesz, csak egy edzés szerepel a programban, délután pedig hajókázni megyünk!
