Női kézilabda csapatunk vezetőedzője elmondta, hogy kisfia, Levente bearanyozza az életüket – emellett a csapatról is kérdezték.

Elek Gábor

Idén többen leszünk, és bár van határozott elképzelésem, majd menet közben derül ki, miben és mennyit kell rajta módosítanom: olyan még nem volt, hogy minden úgy alakuljon a felkészülés során, ahogy elterveztem. A játékosok nagyon jó állapotban jöttek vissza a nyári pihenőről, múlt hét csütörtökön és pénteken már meg is tartottuk a felmérésünket Balatonbogláron. Nem is kellett volna megnéznem az eredményeket, magamtól is láttam, hogy a lányok mennyire profi módon végezték a nyári munkát, amit az erőnléti edzőnk, Tord Ellingsen előírt nekik.

Djurdjina Malovicban továbbra is bízom, a nyáron fogyott és erősödött is, a képességei sem lettek rosszabbak. Vannak ugyan sallangok a játékában, amelyeket elkezdtem lenyírni, de a sérülése miatt ez a folyamat megakadt, és most elölről kellett kezdeni mindent. Vannak olyan technikai elemek, amelyeket nem szeretnék látni, ezért csináltattam felüléseket az egész csapattal a nyílt edzésen. Kicsit őt is meg akarom zavarni, és mindent meg fogok tenni, hogy kiöljük a játékából, ami nem tartozik oda.

Levente bearanyozza az életünket, nálunk most minden körülötte forog. Hihetetlen érzéseket mozdított meg újra bennem. Nekem ugyan már van két nagyfiam, de nagyon régen volt, amikor ők ekkorák voltak, és most minden visszajön. Kedden volt az első olyan reggelünk, hogy a kicsi már ébren volt, amikor indultam munkába, emiatt nem is volt könnyű eljönnöm otthonról. A napokban egyébként Zizi már behozta az Elek Gyula Arénába is, jött valamit intézni – és hogy repül az idő, már háromhetes a kis törpe! Edzett gyerek lesz, azt garantálom.

NS nyomán.