Kapusunk úgy érezte, nem volt nehéz meccse és azt is elmondta, hogy mit vár a máltaiak ellen.

Nem számítottam rá, hogy a játékos megböki a labdát a tizenegyesnél. Csakhogy túl nagy lendülettel futott neki, és az utolsó lépésnél hirtelen lelassított, akkor éreztem, ezt a megoldást választhatja. Szerencsére még idejében reagáltam, fel tudtam ugrani és nyúlni a labdáért.

Kétségtelen, nagy erőt és hitet kaphatott volna az ellenfelünk, ha néhány perc alatt sikerül visszakapaszkodniuk, és rövid idő leforgása alatt lefaragják a kétgólos hátrányukat. A második félidőt is jól kezdtük, megszereztük a harmadik gólunkat, azzal talán el is dőlt a továbbjutás, még akkor is, ha a hátralévő negyven perc izgalmas volt, és a hazaiak nyomtak bennünket rendesen.

A futballban bármi megtörténhet, de azzal is tisztában voltam, hogy a bolgároknak negyven perc alatt kellene négy gólt szerezniük, ami nem könnyű. De nem vettük félvállról a találkozót, az utolsó leheletünkig küzdöttünk.

Érdekes, utólag nemigen tűnik nehéznek a mérkőzés. Végig volt munkám, sokat foglalkoztattak, de ha az ember védeni tud, talán nem is bánja, ha sok a munkája. Nagy ziccerbe nem engedtük kerülni őket, szöglet után szerezték a góljukat, a másiknál pedig balszerencsések voltunk, hogy öngól lett belőle. Egy az egyben nem álltak velem szemben, inkább távol lövésekkel próbálkoztak.

Jobbak voltunk a bolgároknál. Mindenki beletette a részét. A Ludogorecnek jó játékosai vannak, gyorsak, technikásak, nem véletlenül voltak ott többször is a csoportkörben. De volt szerencsénk is volt, úgyhogy mindent összevetve igen, csapatként tettünk annyit, hogy megérdemelten menjünk tovább.

Mindenki gratulált a tizenegyes után, bár ennyi erővel én is egyesével megköszönhetném mindenkinek, aki akkor is hátrafutott és sprintelt harminc-negyven métert, amikor már lépni is alig tudott. De ez így működik.

Mindent tudtunk ellenfelünkről. Szergej Rebrov szereti a videózásokat, az elemzéseket, de mióta itt volt az első meccs után volt a leghosszabb közös videózásunk. Hosszú volt, de megérte.

Papíron gyengébbek a máltaiak, de éppen ilyenkor nem szabad lankadnia a figyelemnek. A motivációnkkal nem lesz gond, hiszen ennek szellemében készültünk egész nyáron, azért nyertük meg a bajnokságot, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk. Ugyanolyan eltökélten kell belemenni a párharcba, mint az előzőbe és olyan előnyt kell szerdán kiharcolnunk, hogy legyen okunk a bizakodásra.

forrás: NS nyomán