Támadónk szerint csak akkor juthatunk tovább a bolgárokon, ha idegenben is betalálunk.

Davide Lanzafame

A felépülésem jól halad, már harmincpercnyi játékot tudtam vállalni, szerintem nem is ment rosszul, de most az eredmény volt a legfontosabb. Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, de természetesen semmi nem dőlt el. A szurkolók hihetetlen hangulatot varázsoltak. A két csapat nagyon közel van egymáshoz, úgy kell játszanunk kint is mint itthon, és gólt kell szereznünk, szerintem csak akkor juthatunk tovább. Az új igazolásoknak be kell illeszkedniük, ami nem egyszerű, akár több hónap is kellhet ehhez, de a felkészülés alapján bizakodó vagyok.

Dibusz Dénes

Fel voltam rá készülve, tudtam, hogy mindent bele kell adnom, hogy megtartsam a pozíciómat. Remélem, ezzel a mai meccsel is bizonyítottam, hogy érdemes vagyok arra, hogy a Fradi kapujában álljak, de minden edzésen, meccsen bizonyítani kell. Mindig próbálom a maximumot nyújtani, de természetesen ez is ad egy kis extra odafigyelést. Kedden derült ki, hogy én leszek majd a kezdő, de számítottam erre. Jól ment a felkészülési meccseken, nem adtam rá szerintem okot, hogy a vezetőedző változtasson a kapuban, de Dávid is remekül dolgozott az edzéseken, ő is megérdemelte volna a lehetőséget, de örültem, hogy én védhettem.

Priskin Tamás

Úgy érzem, hogy ilyen közönség előtt, ilyen szurkolással nem is lehet elfáradni, úgyhogy ezúton is köszönjük a buzdítást. A hangulat nagyon jó volt az öltözőben, hiszen győztünk, de szerintem a helyén kell kezelnünk ezt a sikert. Jó volt az ellenfél, ettől nagyon értékes ez a győzelem, de hát vár még ránk még egy mérkőzés, ami szintén nem lesz egyszerű. Bízom benne, hogy idegenben is korán be tudunk találni, és így a mi javunkra billen a párharc. Biztos vagyok benne, hogy a stáb nagyon alaposan fel fog készíteni bennünket a visszavágóra, ezért bízom a továbbjutásban.

Bővebben: Csakfoci, Fradi.hu, Origo