Slágertéma lett a bosnyák válogatott leigazolása, ügynöke is megszólalt.

Komoly külföldi sajtóérdeklődést váltott ki, hogy a bosnyák válogatott balhátvédje a Fradihoz igazolt. Ugyanakkor, amíg Csehországban, Boszniában és Szlovákiában az átigazolás ténye van a figyelem középpontjában, addig Horvátországban azt találgatják, hogy hogyhogy nem sikerült a Dinamo Zagrebnak – az edző akarata és Robert Prosinecki személyes ajánlása ellenére – megszerezni a játékost.

Kiderült, hogy a játékos 3 évre kötelezte el magát a Fradihoz és nagy reményekkel érkezett. A források szerint a Fradi történetének legdrágább igazolásáról van szó, aki Davide Lanzafame-t előzhette meg. Két évvel ezelőtt a Sparta 800 ezer eurót fizetett a játékosért, aki a Transfermarkt szerint most 1 millió eurót ér, de persze ennyit biztosan nem fizettünk érte, noha Gorriaran átigazolási díja megfelelő alapot adott az átigazoláshoz.

Több médiumban felmerül a kérdés, hogy miért választotta Eldar végül a Fradit és nem a Dinamót, a források ebben nem egyértelműek, az egyik fele szerint a Dinamo már az aláírásra várta a játékost, aki azonban meggondolta magát, míg a másik fele úgy tudja a Spartának adott jobb ajánlatot a Fradi.

Mindenesetre Ninoslav Milenkovic, a játákos menedzsere így nyilatkozott:

Eldar nagyon boldog, hogy a Fradihoz, Magyarország legnagyobb, hatalmas tradíciókkal és a legjobb szurkolókkal rendelkező együtteséhez igazolhatott. Olyan klubot kerestünk, ahol folyamatosan jó meccseket játszhat és ezáltal tagja maradhat a bosnyák válogatottnak. Sok érdeklődő volt, közte a Dinamo Zagreb, a régió jelenlegi talán legnagyobb klubja, ahol különösen az edző, Nenad Bjelica akarta volna Civicet, de a Fradi gyorsabb és konkrétabb volt a tárgyalások során. Eldar rögtön el is utazott Ausztriába, hogy megkezdje a munkát Szergej Rebrovval és várja a Ludgorec elleni BL meccset.

A médiumok nagy része biztosra veszi, hogy a Fradi nagyon jól járt Civic leigazolásával, reméljük igazuk lesz és beválik.