Labdarúgó csapatunk korábbi vezetőedzőjével beszélgettek.

Ha már a Bayernt szóba hozta, a magyar bajnokság Bayernje épp a Fradi, hiszen bármi történik a csapatnál, a lapok egyből címlapon hozzák, és a csapat edzője is össztűz alá kerül egyből, ha nem nyer meg minden sorozatot. Összehasonlító az a nyomás, amivel az FTC-nél szembesült azzal, ami a Bundesligában érte?
Á, óriási a differencia, és ezzel nem akarom leszólni a magyar bajnokságot. A Bundesliga-mérkőzéseket az egész világon követik, de ettől még, ha valaki a magyar, a szerb, a horvát bajnokságban dolgozik, ott is stresszes a helyzete. Mindig azt vallom, a világ bármely pontján dolgozol, mindig a legjobbat kell nyújtanod. De itt, Magyarországon nem hiszem, hogy a játékosokon túl nagy lenne a nyomás. Ha kikap a csapat, senki nem veszi elő a játékosokat, helyettük is az edzőnek jut a kritika. Van bárki, aki kiáll, és azt mondja, hogy ez bizony nagyon gyenge produkció volt? Németországban is hasonló a helyzet, ha valaki pocsék teljesítményt nyújt, kap egy gyenge osztályzatot, majd ezzel le is van zárva a történet. Persze, tudom, 10-15 játékost nem lehet egyszerre elküldeni. De a mostani irány nagyon nem jó, a futballban egyre több a pénz, hihetetlen összegekhez jutnak a játékosok a szerződések révén, de hol marad közben a teljesítmény? Nincs egyensúlyban a kettő. A sok pénz még senkit nem tett jó futballistává. Németországban jó lesz, ha mindenki a fejéhez kap és végiggondolja, hova vezet ez az állapot. A stadionok tele vannak, mert a meccs már nem csak a futballról szól, hanem társadalmi eseménnyé nőtte ki magát, de a színvonalon még lehetne javítani.

Majdnem öt évet töltött a Ferencvárosnál, ami hosszú időnek számít hazai viszonylatban, mivel ilyenre ön előtt utoljára Dalnoki Jenő volt képes – még az 1970-es években. Nem tudom, mennyire volt képben előzetesen a magyar labdarúgással kapcsolatban, de az érdekelne, mennyit vagy hogyan változott a véleménye az öt év végére?
Bevallhatom, alig-alig tudtam valamit, mielőtt idejöttem, hiszen inkább a topligákat követtem. Amit igazán jó volt megtapasztalni, hogy mennyi játékos tudott a Ferencvárosból külföldre igazolni, akikért ráadásul a klub pénzt is kapott, ami korábban nem volt jellemző. Ami azt mutatja, hogy ezek a játékosok, Nagy Ádám, Nagy Dominik, Cristian Ramírez, Somalia vagy Muhamed Besic fejlődni tudtak. Egy futballista általában arról álmodik, hogy erősebb bajnokságba kerülhessen, és nekik ez megadatott. Edzői szempontból viszont egyáltalán nem könnyű, amikor minden nyáron új csapatot kell építened, főleg, amikor nagyjából egy héttel a bajnokság vége után a BL- vagy EL-selejtező miatt meg kell kezdened a felkészülést az új idényre. A játékosoknak szinte egy normális nyaralásra sem volt elég idejük. Most azt látom, hogy a Ferencvárosnál más szemlélet uralkodik, a télen hoztak egy rakás új játékost, így aztán a nyáron nem kell elölről kezdeniük a csapatépítést.

Magyar Kupából hármat is nyert, bajnokságból viszont csak egyet. Mondta, hogy nem igazán érdekli, másik mit gondolnak, de ön szerint hogy emlékezhetnek vissza a Fradi-szurkolók a Doll-korszakra?
Nem csak a megnyerhető érmek számítottak nekem, hanem azt is fontosnak tartottuk a stábommal, hogy olyan stílusa legyen a csapatnak, ami vonzó a szurkolók számára. A labdabirtoklásra építettünk, rendre ott voltunk a legtöbb gólt szerző csapatok között, és akkor sem változtattuk meg a stílusunkat, amikor fontos játékosok igazoltak el. Más csapatok hajlamosak a védekezésre koncentrálni a rangadókon, mi a Vidi ellen is felvállaltuk az offenzív futballt.

A legnagyobb kritika önnel szemben az volt, hogy a csapat rendre elvérzett a nemzetközi porondon, pedig az ellenfelek nem voltak világverő csapatok: a horvát Rijeka, a bosnyák Zeljeznicar, az albán Partizani, a dán Midtjylland és az izraeli Maccabi Tel-Aviv ejtette ki az FTC-t. Miközben Orosz Pál vezérigazgató szinte minden évben azt szajkózta, hogy meg kell célozni a csoportkört.
Szó esett már arról, hogy milyen játékosok hagyták el a klubot a nyári időszakban, nem akarom őket még egyszer felsorolni, de tavaly például Joseph Paintsil távozott, aki messze nem mondható átlagos futballistának, nem véletlen, hogy azóta Belgiumban légióskodik. Nyilván érhető, ha egy játékos menni akar, amikor erősebb bajnokságban, több pénzért futballozhat, és a klub is profitált ezekből az átigazolásokból. Ugyanakkor azt látni kell, ha maradandót akarsz alkotni az európai porondon, ahhoz a teljes keretre szükséged van. Nézzük meg a Vidit, ők miért juthattak be az EL-csoportkörbe? Itt dolgoztam majdnem öt évet, és ez idő alatt végig ugyanazok voltak a húzóemberek náluk, Stopira, Nego Loic, Juhász Roland, Vinícius Paulo, Kovács István, egyiküket sem adták el, sőt, további meghatározó játékosokat tudtak melléjük igazolni. És azért ne felejtsük el, hogy a szerencse az élet minden területén szükséges: a Vidi a BL-selejtező első körében nem panaszkodhatott, a luxemburgi Dudelange a visszavágó hosszabbításban eltalálta a felső lécet és elrontott egy százszázalékos ziccert.

Na jó, de a bosnyák vagy az albán klubfutball még annyi eredményt sem tud felmutatni az európai kupákban, mint a magyar. Pár év elteltével van magyarázat arra, hogy akkor min buktak el?
Itt jön be az a tényező, hogy ami elég az NB I-ben, az egy Zeljecnicar ellen már kevés, és ezzel néhány játékos csak a pályán szembesült. Nem véletlen az, hogy sok játékos az egész pályafutását itt tölti a magyar bajnokságban, egyszerűen nem tudnak továbblépni, hanem megragadnak ezen a szinten. És ezzel nem akarok megbántani senkit, ezek tények. Ehhez jön még a felkészülés rövidsége, említettem már, hogy öt-hat hét kell az optimális állapothoz, nekünk pedig ennyi időnk nem volt, mert egyből jöttek a tétmeccsek.

Mondta, hogy milyen komoly érvágást jelentett az alapemberek távozása. Ha Nagy Ádámot elviszi a Bologna, akkor az edző nem kopog be a vezérigazgató vagy az elnök ajtaján, hogy uraim, szükség lenne néhány minőségi játékosra?
Kubatov Gábor mindig korrekt volt velem, az elnök úrral bármikor le tudtam ülni, ha meg kellett beszélni valamit. A legnagyobb probléma az, hogy nehéz olyan embert találni, aki a távozóval hasonló szintet képvisel. Sok klub azt mondja, miért passzolnám el a játékosomat júniusban, de még ha rá is bólint, közbeszól a focista, aki úgy van vele, miért igazolnék át rögtön a nyár elején, amikor a felkészülés csak júliusban indul, és megpróbálom megragadni az esélyem? Abszurd helyzet volt, júliusban mi már tétmeccsen léptünk pályára, de közben a külföldi klubok játékosai még a nyaralásukat töltötték. Úgy tűnik, a Fradinál nemcsak abban változtattak a szemléleten, hogy a nyár helyett télen vásároltak be, hanem most már mélyebben is a zsebükbe nyúlnak, ha igazolni kell. Az Igor Haratin, Lasha Dvali és Tokmac Nguen trióért összesen 1,5 millió eurót fizetett a klub téli átigazolási időszakban, ilyen mértékű költekezés az én időmben nem volt. De pozitív fejlemény, hogy az FTC ezt megteheti, és ahhoz, hogy szintet lépjenek, ez nélkülözhetetlen. Boldog voltam, hogy a csapat megszerezte a 30. bajnoki címet, de én nem érzem magam bajnoknak, mivel csak az első öt fordulóban irányítottam a fiúkat.

El tudja képzelni, hogy egyszer újra egy magyar csapatnál dolgozzon? Esetleg újra a Fradinál?
A Fradiról nem akarok beszélni, hiszen pár hónap telt csak el a távozásom óta. De itt élek, lehúztam ebben a bajnokságban néhány idényt, úgyhogy miért ne, ha valaki úgy érzi, hogy velem szeretne dolgozni? Sokan azt gondolták, hogy haraggal váltam el a Fraditól az olyan tényezők miatt, mint például az Auf Wiedersehen rigmus, amit a szurkolók egy része kiabált nekem a menesztésem előtti hetekben. De olyan vagyok, hogy sokkal inkább koncentrálok a pozitív dolgokra, mint a kisebb negatívumokra. Igen, a szakítás valóban hirtelen történt, de a futballban előfordul hasonló, mert itt is döntéseket kell hozni. De nem ez maradt meg bennem, hanem az, hogy a játékosok egy részével még tartom a kapcsolatot, írnak nekem, érdeklődnek, mi van velem, és én is gratuláltam Kubatov Gábornak a bajnoki címhez.

A Fradi-tábornak mindig nagyon markáns véleménye volt, és ha ők egy edzőt nem akarnak a csapat élén látni, az nem sok jót jelent az illető számára.
Fura volt ez az egész, mert csak egy kis csoportról volt szó, és nem hiszem, hogy a szívük mélyen őszintén azt akarták, hogy távozzak. Talán valaki kívülről hatott rájuk, azért is gondolom ezt, mert a szurkolókkal mindig jó viszonyt ápoltam.

A szurkolókon keresztül akartak nyomást helyezni önre és üzenni, hogy mi lesz a vége?
Úgy tűnik. Nincs azzal baj, ha a felek elköszönnek egymástól, de a tisztelet azért maradjon meg. Három évet játszottunk úgy, hogy a tábor nem járt a meccseinkre, de ebben az időszakban is sikeresek voltunk. Az elnök úrnak rendszeresen mondtam, hogy próbáljon meg egyeztetni a vezérszurkolókkal, mert teljesen más olyan atmoszférában játszani, amikor a drukkerek egész meccsen a csapat mögött állnak. Én is nagyon sok erőt merítettem ezekből a pillanatokból. Aztán amikor 3-0-ra vezetsz félidőben az MTK ellen, és azt hallod, hogy Auf Wiedersehen, az egy kicsit fura. Ahogy az is, mikor olyan transzparens kerül ki, amelyen téged szidnak, holott a stadionba csak olyan molinó vihető be, amelyet előzetesen engedélyeztettek. De mondom, az összkép ezek ellenére is pozitív.

Teljes interjú: Rangadó