Igor idejét a Simek – Somogyi páros rabolta – középpályásunk a labdarúgás mellett más sportágakat is kedvel.

Igor Haratin

Odahaza Munkácson nagy hagyománya van a sílövészetnek. Sőt, igazából egész Ukrajna-szerte. A televízión keresztül rengetegen követik figyelemmel a biatlont, engem különösen megnyugtat, amikor nézem. Szép tájakat és ügyes sportembereket látni, megmondom őszintén, teljesen kikapcsol a versenyek nézése. Habár sosem próbáltam még, ki tudja, egyszer talán eljön ennek is az ideje. De még nem most. Egyelőre csakis a labdarúgásra koncentrálok. Nem is lehet kérdés, nálam a labdarúgás mindent visz. Huszonhárom éves vagyok, jó esetben előttem a karrierem, izgatottan várom, milyen időszak vár rám Magyarországon. Néhány hete költöztem ide a barátnőmmel, a magyar fővárost már most nagyon szeretjük, igazán kitűnő hely. A tévében nem nézek éjjel-nappal mérkőzéseket, de előfordul, hogy leülök a készülék elé, és ilyenkor ugyanazzal az izgalommal követem a találkozókat, mint amikor gyerek voltam. A Bajnokok Ligáját különösen szeretem. Tulajdonképpen bármelyik sportágat mondhatnám, amelyet labdával játszanak: kézilabda, futsal, vízilabda, bármi… Imádom valamennyit. A kosárlabdát azért emeltem ki, mert kedvelem az ukrán válogatott játékát, és szeretem nézni a tévében a meccseit. Munkácson nőttem fel, annak idején magyarnyelvű óvodába jártam, később a suliban mi is dobáltunk kosárra a haverokkal. Néhány magyar szóra még most is emlékszem.

SportKrém – NS