Clubunk olimpiai bajnok legendája, póló szakosztályunk szakmai igazgatója ma ünnepli születésnapját. Isten éltesse!

Mindössze ötéves volt, amikor megismerkedett a medencék világával, édesapja a Ferencvárosnál volt úszóedző, aki tanítványaiból verbuvált vízilabdacsapatot, fia pedig tehetségesebbnek is bizonyult labdával a kezében, ezért váltott.

Első felnőtt sikerét 19 évesen aratta, amikor bronzérmet szerzett a Ferencváros csapatával, később pedig még három bronznak és egy ezüstnek örülhetett a zöld-fehérekkel.

„Én fradistának születettem, ott nőttem fel, nekem a Ferencváros az első. Aztán behívtak katonának, ami nem szívesen lettem volna, hiszen válogatott játékosként utazni akartam, így a Honvéd játékosa lettem, majd következett a BVSC” – mondta az MTI-nek Gerendás György, aki a válogatottal az 1976-as montreali olimpián arany-, az 1980-as moszkvai játékokon pedig bronzérmet nyert, négy évvel később viszont a bojkott miatt nem lehetett ott Los Angelesben. „Akkor azzal kárpótoltak, úgymond, minket, hogy aki már elmúlt harmincéves, az kimehetett külföldre, így játszhattam hat évig Nápolyban.”

Hozzátette, anyagi szempontból nagyon megérte a légiósélet – a BVSC-nél kapott, kifejezetten jó fizetésének nagyjából a hússzorosát kereste Olaszországban -, de kimondatlanul az így külföldön játszó vízilabdázókat a válogatottnál már nem vették figyelembe. „Ez sokunkat érzékenyen érintett, például Horkai Györgyöt, Budavári Imrét, Sudár Attilát, mert mindegyikünkben lett volna még egy-két nagy világverseny, köztük biztosan az 1988-as szöuli olimpia is” – fogalmazott.

A válogatottbeli sikereket illetően hangsúlyozta, akkoriban annyira erős volt a magyar vízilabda, hogy a keretbe kerülés jelentette a legnagyobb kihívást. „Nem az volt a kérdés, hogy nyerünk-e vagy sem. Annyival jobbak voltunk mindenkinél. A montreali olimpiát követően például két évig nem kaptunk ki és a nyugat-berlini világbajnokságon is úgy lettünk ezüstérmesek végül, hogy nem szenvedtünk vereséget.”

Sohasem tervezte, hogy edző lesz, sőt, tudatosan kerülte a kispadot, ennek ellenére egy évvel játékospályafutása befejezését követően már szakvezetőként dolgozott.

„Miután abbahagytam, egy évig vízilabda nélkül voltam. Ezt utólag elpocsékolt időnek tartom. Amikor elkezdtem újra a vízilabdában dolgozni, akkor éreztem azt, hogy hazaérkeztem” – jegyezte meg.

Edzőként a BVSC-nél töltött 13 évet, melynél saját nevelésű játékosokból épített bajnokcsapatot, majd tíz évig dolgozott az Egernél, ahol egy korábban hetedik-nyolcadik helyezett gárdából faragott aranyérmest. 2014 óta a Ferencváros szakmai igazgatója, a zöld-fehérek azóta a Bajnokok Ligáján kívül mindent megnyertek. Az 1996-os olimpián a válogatott edzője volt, 2015 és 2017 között másodedzőként dolgozott a válogatottnál.

A sportág jelenlegi helyzetéről úgy vélekedett, a magyar póló kissé belekényelmesesedett a Kemény Dénes által fémjelzett, háromszoros olimpiai bajnok aranygeneráció sikereibe, és most az a legfontosabb feladat, hogy ebből a kényelmi zónából kirángassák magukat. Hozzátette, szerencsére a pekingi győzelem óta is voltak már szép sikerek (2013, Barcelona, világbajnoki cím), 2017 (Budapest, vb-ezüst), amelyekkel könnyebb átvészelni ezt az időszakot. Viszont szerinte az utánpótlás-nevelésben nem sikerült előrelépni, mivel nincsen egységes irányelv ezen a téren.

– Szívből kívánunk nagyon boldog születésnapot! Gondolom, így még szebb, hogy a lányok ilyen hatalmas bravúrt értek el Dunaújvárosban.
– Köszönöm szépen! Igen, hiszen a csapat adott egy szép ajándékot ezzel a győzelemmel.

– Ha már a lányok így meglepték, kíváncsi vagyok, hogy volt-e az elmúlt években még emlékezetes születésnapja?
– Az 50. születésnapom mindenképpen ide tartozik. Szép kerek szám volt és egy meglepetés bulival kedveskedtek nekem. Akkor az összes régi vízilabdás és más barátom ott volt, akit nem is én hívtam meg, hanem a feleségem. Még olyan személy is megjelent, akire nem is számítottam. Aki ismer, az tudja, hogy nagyon szeretem a blues zenét, ezért Földes László, azaz Hobo is eljött a partira, sőt, külön nekem zenélt. Az egy nagyon emlékezetes este volt és nagyon meghatódtam.

– A nagy ünnepléseket vagy inkább a szűk, családi és baráti körben zajló köszöntéseket kedveli?
– Abszolút az utóbbi. Azért az ember, amikor egy bizonyos korba ér, akkor már nem nagyon vágyik a nagy felhajtásra. Még nem tudom pontosan, hogy a mai napom hogyan alakul, de szerintem nem lesz sokkal másabb, mint egy átlagos nap.

– Az elmúlt öt évben, amióta visszatért a Ferencvároshoz rengeteg szép élményben volt része. Ki lehet egyáltalán emelni néhányat?
– Kettőt mindenképpen mondanék. Itt a Fradiban az igazi gátszakadás az volt, amikor a férficsapat újra nyert végre valamit, ugye 2017-ben az Euro Kupát. Ez volt az a pillanat, amikor a vezetők, az edzők és maguk a játékosok is elhitték, hogy ebből egy nagy csapat lesz. A másik pedig a mostani mindennapok élete, hogy tulajdonképpen egy vadonatúj részt indítottunk el a női szakosztállyal és pont a születésnapom előtti napra esett az első tényleges siker, amikor egy évek óta domináló csapatot győztünk le.

– Maradva a női csapatunknál, azért azt nem szabad elfelejteni, hogy mennyi munkát tettek bele a sikerekbe. Gondolhatunk itt akár éppen a mostani győzelemre vagy a Magyar Kupa-bronzérmekre.
– Valóban, de úgy érzem, hogy ez a normális. Ha már valaki elkezdett valamit, akkor azt nem lehet másképp csinálni. Vagy belerakunk kellő mennyiségű munkát, vagy egyáltalán nem szabad csinálni.

– Az ünnepeltnek ilyenkor mindig lehet egy kívánsága, amikor elfújja a gyertyát a tortáján. Bár ezt a kívánságot mindig megtartja magának, de ha nem vagyok tolakodó, akkor megkérdezhetem, hogy ön mit kívánna?
– Nekem már nagyon egyszerűek a vágyaim, ezért nincsenek ilyen világrengető kívánságaim. Volt eddig egy csodás életem és hála istennek olyan sok minden jó megteremtődött benne, hogy nagy dolgokra már nem vágyom.

Fradi.hu, MTI