A debreceniek mestere érthetően elégedetten nyilatkozott.

Herczeg András

A Ferencváros nagyon bekezdett az első félidőben, labdarúgói nagyon gyorsan játszottak, nagyon jól támadtak vissza. Mi a megszerzett labdával lassan jöttünk ki, ebből adódtak a pontatlanságok. Az első játékrész második felében már feljebb tudtunk menni, próbáltunk átmenni a Ferencváros térfelére és már ott labdát szerezni. A második félidőben is az volt az elképzelésünk, hogy támadjuk le a Fradit, hogy ellenfelünk ne tudjon építkezni. Úgy érzem, a játékosok nagyon jó mérkőzésen nagyon nagy győzelmet arattak. Zsóri Dániel az első meccsén fantasztikus gólt rúgott, s nemcsak szép volt, hanem nagyon fontos is számunkra. Büszke vagyok a csapatomra, a fiúk kitették a szívüket, a lelküket a pályára, jól játszottak a nagyon erős Ferencváros ellen. Zsóri az ősszel a második, illetve az ifjúsági csapatunkban játszott, ott igazolta, hogy gólerős, gólérzékeny. A télen felkerült az első csapathoz, és úgy gondoltuk, most megérett arra, hogy ott legyen a keretben. Hátrányban voltunk, még egy támadót akartunk cserélni, Dani megkapta a lehetőséget, a gólja nemcsak fontos volt, hanem szépségdíjas is. Azt kértem tőle, hogy támadjon le, helyezze nyomás alá a Fradi védőit, tartsa be a taktikát, érkezzen a kapu elé, valamint azt, hogy bátran játsszon, vállalja fel önmagát.

NSO