A Fradi vezetőedzője értékelte a két mai meccset.

Érdekes volt számomra ez a meccs, örülök, hogy ilyen csapatokkal játszhattunk. A második félidei teljesítményünk alapján többet érdemeltünk volna, nagyon fegyelmezettek voltunk. Lőttünk egy gólt, és mellette rengeteg lehetőséget teremtettünk. Sok játékos teljesítményével nagyon elégedett vagyok, természetesen követünk el hibákat, de az a fontos, hogyan reagálunk ezekre. Ez egy remek lezárása az edzőtábornak. Hatalmas jelentősége van annak, hogy a második félidőkben ne eresszünk le. Pontosan ez volt az érzésem mindkét Craiova elleni mérkőzésen, mert hiába kaptunk gólt az első találkozón a második játékrészben, a mutatott futball képét tekintve előre tudtunk haladni. Az edzőtábor eredményei nem is számítanak, én csak azt nézem, mekkora utat jártunk be az első és az utolsó törökországi mérkőzés között, a fejlődés pedig érezhető. Várjuk a szezonkezdetet, készen állunk rá!

– Szergej Rebrov

(fradi.hu)