Fiókcsapatunk megszakította rossz sorozatát a hétvégén, sajnos egy súlyosabb sérülés is történt a találkozón.

Férfi labdarúgás, NBII, 12. forduló
Soroksár SC 2–1 (2–1) Monor
Gólok: Molnár, öngól

Kovács Dániel – Molnár (Gárdos, 77.), Gyömbér, Valencsik, Bor – Huszák, Tamási (Albert, 69.), Derekas – Orosz, Pál, Kundrák (Kovács Dávid, 73.)

Lipcsei Péter

Megint rögtön a kezdést követően gólt kaptunk, de dicséretes, hogy fordítottunk. Igaz, két szerencsés gólt szereztünk, de erre a szerencsére négy vereség után nagy szükségünk volt. Ezúttal az volt a legfontosabb, hogy begyűjtsük a három pontot.

Huszák Tamás

Bármilyen hihetetlenül hangzik, mindenre emlékszem. Mindketten a labdát néztük, én menteni akartam, Barna gólt akart szerezni és összefejeltünk. A legriasztóbb az volt, hogy azonnal elkezdett ömleni a vér a fülemből. Mentővel a Merényi Kórház sürgősségi osztályára szállítottak, ahol még az éjszaka folyamán megállapították, koponyacsontom két helyen eltörött, s a fülem is bevérzett. Szerencsére agyrázkódásom nincs, a csont nem mozdult el, azaz műteni nem kell, de néhány napig így is bent tartanak. Az éjszaka nehezen telt, de azért már tudtam aludni néhány órát.

NSO, Soroksár