A szövetségi kapitány Gera Zolit is méltatta.

– A magyar futball olyan állapotban van – és természetesen a válogatott is –, hogy inkább varázslóra lenne szükség, semmint szövetségi kapitányra. Ön a szurkolók szemében tökéletesen beleillik a varázsló profiljába; a Honvéddal úgy lett előbb bronzérmes, majd tavaly bajnok, a Dunaszerdahellyel a szlovák Fortuna-liga harmadik helyezettje, legvégül pedig olyan helyzetből juttatta tovább az Európa-liga selejtezőjében a csallóközi gárdát, ami reménytelennek tűnt. Nem nyomasztja az efféle csodavárás?
– Cseppet sem nyomaszt, csupán egyetlen kétségem van. Korábban sohasem voltam hasonló szituációban, mindig klubcsapatokat edzettem, több-kevesebb sikerrel. Egy klubedző és egy szövetségi kapitány munkája között egyetlen lényegi különbség van: klubedzőként mindenre van időd; bele tudsz mászni a játékosaid koponyájába, agyába, a magad képére tudod formálni őket, a csapatot. Naponta találkozol, beszélsz, együtt élsz velük, fokozatosan megismered őket, miközben ők is megismernek téged, a futballról alkotott filozófiádat. Az én munkám most egészen más lesz. Ami a jó benne, hogy – lévén szó a válogatottról – vélhetően jobb képességű játékosaid lesznek, mint egy klubban. A feladatom ugyanaz, mintha egy klubról lenne szó: a lehető legrövidebb idő alatt belemászni a fejükbe, „eladni” nekik a filozófiámat. Erre azonban csak pár napom van a szeptember 8-i Finnország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt. Ebben a munkában lesz óriási segítségemre Gera Zoltán, aki – hála istennek – tagja az edzői stábomnak. De gyorsan le kell szögeznem: a futballban nincsenek csodák. Minden attól függ, hogy a játékosok mennyit adnak vissza abból, amit elmagyarázol nekik, begyakoroltatsz velük.

– A kispesti és dunaszerdahelyi sikerek jelentik a munkája fedezetét, ha jól értem.
– Remélem. A Honvédban és a DAC-ban követtek, jöttek utánam a játékosok. És amikor múlt csütörtök éjjel Tbilisziben a hihetetlennek tűnő továbbjutást ünnepeltük a fiúkkal – Kalmár Zsolttal, Vida Kristopherrel és Vida Mátéval, a három magyarral, a szlovákokkal, a cseh kapussal, a panamai hátvéddel, a horvát csapatkapitánnyal és a Burkina Fasó-i centerrel, a két gólunk szerzőjével –, akkor elmondtam nekik: egyes-egyedül nekik köszönhetem, hogy másnaptól a magyar válogatott szövetségi kapitánya lehetek. Mert a futball legnagyobb igazsága a következő: a játékosok csinálják az edzőt, és nem fordítva. A játékos az edző szerencséje. Ha nincsenek az eredményeim a Honvéddal és a DAC-cal, soha az életben nem jutok Csányi elnök úrnak az eszébe. Vannak edzők, akik istennek képzelik magukat, és azt hiszik, hogy a játékos nekik tartozik köszönettel a sikerekért. Én tudom, hogy ez fordítva igaz.

– Az imént szóba hozta Gera Zoltánt. Hogyan került az ön stábjába?
– Az elnökség hívta fel rá a figyelmemet, és én a legnagyobb örömmel kaptam az alkalmon. Zoltánt korábban nem ismertem személyesen, de labdarúgóként nagy hatással volt rám.

– Gera vitán felül az utóbbi húsz év legjobb magyar játékosa.
– Továbbmegyek: az utóbbi harmincöt év második legjobbja Détári Lajos után, akivel klubtársak voltunk Frankfurtban; apró probléma, hogy kilenc év eltéréssel… Szóval Gera a világ legerősebb ligájában, a Premier League-ben hagyott kitörölhetetlen nyomot. De ennél is fontosabbak Gera emberi tulajdonságai. Szerény, alázatos sportember, már-már fájdalmasan őszinte. Márpedig nekem ilyen segítőkre van szükségem, nem olyanokra, akik mindig azt mondják, amit az ember hallani akar. Számomra nem probléma, ha a játékosomnak vagy a szakmai stáb valamelyik tagjának nem ugyanaz az elképzelése a futballról, mint nekem. Legfeljebb megpróbálom meggyőzni arról, hogy nekem van igazam. De ha látom rajta, hogy nem hisz nekem, mégis úgy tesz, mintha hinne – az a legrosszabb. Gera olykor bántóan szerény; a minap azt mondta nekem, ő csak egy átlagos futballista volt, mire én azt feleltem, hogy bárcsak lenne most a válogatottamban két-három olyan átlagos labdarúgó, mint ő. A majdani keret többségével együtt játszott, tudja, hogyan gondolkodnak, ideális összekötő kapocs lehet köztem és a játékosok között.

– Mikor fogja közzétenni a keretét?
– Van erre egy megszabott időpont: két héttel a finn meccs, szeptember 8. előtt. Addig meg kell találnom a csapatomat, az idehaza játszók és a légiósok körében. Mindenkit meg kell néznem. Ez nem Spanyolország, Belgium vagy Németország, ahol van 25 kiemelkedő játékos, aki adja magát, nekem 35-40, nagyjából egyforma képességű labdarúgót kell megvizsgálnom, természetesen a kollégáim segítségével. Csakhogy van egy óriási probléma. Vegyük például Hidi Patrikot, aki a kedvenc emberem volt a Honvédban. Hidi a spanyol másodosztályban, a Real Oviedo csapatában játszott, de most átadólistára tették. Nincs csapata, mint ahogy Dzsudzsák Balázsnak sincs. Aki pedig nem játszik, azt nem tudom figyelembe venni. Ugyanez a gondom Szoboszlai Dominikkel. Ha bekerül a Salzburg nagycsapatába, akkor nagyszerű, behívom. De a fiókcsapatból, a Lieferingből, amely a másodosztályban játszik, nem tudom beválogatni, mert az nem az a szint, amit a válogatottban megkövetelünk. Ismerem én a fiatalokat, Csoboth Kevint a Benficából, Schön Szabolcsot az Ajaxból; utóbbi nálunk futballozott Kispesten, egy Ligakupa-meccsen be is állítottam a felnőttbe, ügyes szőke srác volt, azóta rengeteget fejlődhetett.

– És Nikolics Nemanja? Vele beszélt már?
– Még nem, de ezen a héten mindenkit felhívok, akit fel kell hívnom. De még egyszer: ha nem vagy játékban, akkor nem kerülhetsz be a válogatottba, mondjuk Nikoliccsal nincs ilyen gond. Itt van például Kalmár Zsolt. Öt nappal a Dinamo Tbiliszi elleni első meccsünk előtt érkezett meg Dunaszerdahelyre, előzőleg nem volt edzésben, odahaza, a Mol Arénában 15 percet játszattam, utána edzett egy hetet, és már jobb erőben volt, a visszavágón adott is egy gólpasszt. Ennyit számít, ha edzésben vagy, ha játszol. A játék ritmusát csakis mérkőzéseken tudod felvenni.

– A stábjából Gera nem szorul bemutatásra, a négy olasz szakember azonban annál inkább.
– Cosimo Ingusciót, a másodedzőmet Fabio Cordellának, a Honvéd sportigazgatójának köszönhetem. Amikor 2012 júniusában Kispestre kerültem, Cordella odavitte Cosimót, hála istennek. Egy hullámhosszon vagyunk, érti a futballt, apró gesztusokból is megértjük egymást. Komplementer egyéniségek vagyunk, én mérkőzés közben szinte felrobbanok, ő maga a megtestesült nyugalom. Giovanni Costantino 33 éves, fiatal srác Szicíliából. 2016 ­augusztusa óta dolgozunk együtt. A Facebookon ismerkedtünk össze, ő keresett meg engem, eljött Budapestre. Ez akkor volt, amikor Hemingway fel akart venni egy videóelemzőt a csapat mellé, én mondtam neki, rendben, de én akarom kiválasztani. Giovannit választottam. Enrico Limone a legjobb kapusedző, akivel valaha dolgom volt, pedig higgye el nekem, Olaszországban vannak a világ legjobb kapusedzői. Tíz éve dolgoztam vele először, amikor a C/2 ligás Scafatese edzője voltam. Fél évig nem kaptunk fizetést, mégis benn maradt a csapat, és megvertük a két éllovast. Enricóval mi ketten alkottuk a technikai stábot. Fantasztikus ember! Gigi Febbrari az erőnléti edzőm, amit ő nem tud erről a szakmáról, az nem is létezik.

– A hét végén elrajtolt az NB I. Hány meccset látott a helyszínen?
– Négyet. Szombaton megnéztem a Puskás Akadémia–Debrecen, valamint a Videoton–Kisvárda mérkőzést, vasárnap pedig a Ferencváros–Diósgyőr és az Újpest–MTK találkozót.

– Kik tetszettek?
– Az első mérkőzésen Heris, de ő aligha fog játszani a finnek ellen, a másodikon a kiállítás miatt gyorsan egyoldalú lett a küzdelem, a Fradiból Lovrencsics Gergő tetszett, és két gólja miatt Varga Roland, Újpesten pedig igazából az MTK szervezett futballjában gyönyörködtem. Nem szabad, hogy egyetlen játékos is elkerülje a figyelmemet, a további két mérkőzésen – Mezőkövesden és a Bozsik-stadionban – a segítőim voltak jelen. Óriási változásokra senki se számítson a válogatott keretben, tíz újonccal nem állhatunk fel az első tétmeccsünkön.

– Mi a feladat: a jövő csapatát építeni vagy kijutni a 2020-as Európa-bajnokságra?
– Az a baj, hogy azok a fiatalok, akik az elmúlt hónapokban bekerültek a keretbe, nem igazán bizonyították, hogy ott lenne a helyük, hogy ki tudnák szorítani az öregeket, miközben a rutinos válogatottak közül többen is arról győzték meg a szemlélőt, hogy pályafutásuk leszálló ágába kerültek. Szóval három-négy új fiút szeretnék beépíteni, nem többet, nem feltétlenül tinédzsereket, de olyanokat, akikre az előttünk álló két-három évben számíthatunk. Tehát a jövőnek dolgozunk, miközben nem szabad megfeledkeznünk az eredményességről. A cél a kijutás a 2020-as Európa-bajnokságra, pláne hogy Budapest is rendez mérkőzéseket. Vagy megnyerjük a Nemzetek Ligáját, ahonnan csak egyetlen válogatott jut tovább, vagy a hagyományos selejtezőn rágjuk át magunkat, ahol viszont erősebbek lesznek az ellenfelek. Nincs időnk kísérletezni, nincs felkészülési mérkőzésünk szeptember 8. előtt, és arra sincs lehetőségünk, hogy két-három hetet együtt edzőtáborozzunk. Legfeljebb négy-öt edzésünk lesz a finnországi meccs előtt.

– Mit lehet csinálni négy-öt edzésen?
– Begyakorolni a legalapvetőbb taktikai elemeket. Bárcsak tökéletes fizikai állapotban érkeznének a játékosok az összetartásra! Ezért evidencia, hogy azokat a játékosokat kell behívnom a csapatba, akik az adott pillanatban a legjobb állapotban vannak, és megvan a meccsritmusuk, azaz van csapatuk, és rendszeresen játszanak is abban a csapatban.

– Milyen távra tervez Magyarországon?
– 2019 novemberéig szól a szerződésem, ez másfél év. Sohasem titkoltam, imádom Magyarországot, Budapestet, és a feleségem, ha lehet, még inkább szerelmes ebbe az országba. Tudja, húsz évvel ezelőtt volt a Boston Celtics kosárcsapatnak egy olasz származású edzője, Rick Pitinónak hívták. A bemutatkozó sajtóértekezletén azt mondta: ha sikeres lesz, ott öregszik meg Bostonban. Ha nem, akkor csak megöregszik. Ez a futballedzőkre is áll.

forrás: Magyar Idők