Dibusz Dénes szerint a csapat be szeretné bizonyítani, hogy készen áll egy ilyen kaliberű csapat elleni párharc megnyerésére.

Thomas Doll

Az első selejtezős meccs, nagyon fontos klubunk számára, annak ellenére is, hogy a világbajnokság árnyékában zajlik majd. Erős ellenfelet kaptunk, akik bebizonyították az elmúlt években, hogy sikerrel tudják venni a selejtezőket, így elérve a csoportkört is. A felkészülés során fontos volt, hogy összeszedjük a csapatot, ami nem volt egyszerű. Hét új játékos érkezett, akik jól dolgoztak együtt a többiekkel. A rövid időt tartalmasan kihasználtuk, erőnlét, taktika, videóelemzések. A nyári szünet után senki sem tudja általában pontosan, hogyan is áll, ám azt tudom, hogy a játékosok miket határoztak el magukban. Voltak sérüléseink is, ám szerencsére az utolsó napokban kezdett kiürülni a gyengélkedőnk, Otigbára, aki korábban műtéten esett át, nem számíthatunk, Amadou sem léphet pályára, kérdőjelek vannak még Böde Dani és Varga Roli körül, náluk az utolsó edzés után tudunk dönteni, Sigér még a térdsérülésével bajlódik. Azt kijelenthetem, hogy tapasztaltabb lesz az együttesünk, hiszen érkezett Finnbogason és Lanzafame, mindketten kicsit vannak túl a harmincon, ők önbizalmat adhatnak elől. Az izraeli csapatok és a Maccabi is úgy gondolom, hogy technikás futballt játszik, sok nemzetközi mérkőzésen is bizonyították ezt, ellenfelünknél sok jó játékos van, nagyon jól mennek át védekezésből támadásba és fordítva is. Sokat foglalkoztunk velük is, úgy gondolom, hogy jól felkészültünk belőlük. A hazai meccsel kapcsolatban azt tudom mondani, nagyon fontos, hogy a kapott gólokat mutató szám nulla legyen, korábban is mindig egy-egy könnyű hiba után bekapott találat miatt kerültünk nehéz helyzetbe. Ezért a csapat és a remek kapusunk is mindent meg fog tenni, elől pedig jó képességű támadóink vannak, akik képesek átvitt értelemben komoly fájdalmat okozni az ellenfélnek. Nem mi vagyunk a párharc favoritjai, nem is szabad úgy viselkednünk, mintha így lenne. Ilyen gondolatokhoz a korábbi szezonokban kellett volna eredményeket felmutatnunk. De ennek ellenére jól akarunk teljesíteni a párharcban!

Dibusz Dénes

Maximumra lesz szükség mindenkitől, először csak a hazai találkozó a fontos, olyan eredményt szeretnénk elérni, ami bizakodásra adhat okot, hogy reális esélyünk legyen a továbbjutás kiharcolására. Nagyon komoly hiányérzetünk van a korábbi nemzetközi szerepléseinkkel kapcsolatban. Mindenki megfogalmazta magában azt, hogy egy ilyen csapat kiejtésével talán egy kicsit tudnánk kozmetikázni, emellett pedig az NBI-ben és a Magyar Kupában is elsők szeretnénk lenni. Többen érkeztek, vannak, akik csak néhány napja vannak velünk, ez kicsit nehezíti a dolgunkat, de úgy látom, hogy mindannyian komoly erősítések, jó futballisták, az a dolgunk, hogy minden nap egyre jobban megismerjük egymást és ennek az eredménye meg fog mutatkozni. Nyilvánvaló, hogy nem lehetünk teljesen képben az erőviszonyokkal az első tétmeccsen a szezonban, talán mélyebb most vezetőedzőnk merítési lehetősége, mint a korábbi években. Nagyon szeretnénk bebizonyítani, hogy készen állunk egy olyan csapat kiejtésére, mint a Maccabi.