Nem túl színvonalas mérkőzésen gyűjtöttük be a kötelező győzelmet.

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, középdöntő, 3. forduló
Ferencváros 31-22 (14-8) SG BBM Bietigheim
Gólok: van der Heijden 5, Kovacsics 4, Pena 4, Schatzl 4, Lukács 3, Faluvégi 2, Háfra 2, Hornyák 2, Jovanovics 2, Márton 1, Snelder 1, Szucsánszki 1

Bár ellenfelünk a német bajnok volt, neve nem különösebben nézőcsalogató, ahogy eredményeik sem túlságosan – nem lebecsülve őket! Ennek ellenére szinte teljesen megtelt a dabasi aréna, mivel ellenfelünket mindössze öt szurkoló kísérte el – egy kalapemelést megérdemelnek, hiszen ők is végig biztatták csapatukat -, így a vendégszektor is zöld-fehérbe öltözhetett. A bemelegítésnél kerek szemekkel csodálkozhattunk, ellenfelünk ugyanis nagyon szűk kerettel érkezett, mindössze tíz játékost neveztek a mai meccsre, ha ehhez hozzávesszük, hogy két kapusuk volt, gyorsan kijön a nyolc mezőnyjátékos. Ami igazából hét volt, mert egyikőjük átöltözött ugyan, a bemelegítést már nem csinálta végig társaival.

Elek Gábor a mérkőzés előtt elmondta, hogy az ilyen helyzet akár extrát is kihozhat a játékosokból. Ezt meg is tapasztaltuk! A németek egyből felküldték az összes bevethető mezőnyjátékosukat, kapus nélkül álltak fel a kezdődobáshoz és egyből egy kínai figurával nyitottak, amiből gólt is szereztek. A hét a hat elleni játékot végig alkalmazták is, amit az első félidőben nem tudtunk egyszer sem kihasználni, előbb Kovacsics, majd Bíró rontotta el az irányzékot, van der Heijden ugyan betalált, de lépéshiba miatt érvénytelenítették a gólt. A szünetre hatgólos előnyt szorgoskodtunk össze, mai köszönhető volt annak, hogy Bíró fontos védéseket mutatott be a kapuban.

A folytatásban aztán kicsit belealudtunk a játékba, amit a lelkes vendégek meg is büntettek. Nyolcgólos vezetésünk után feljöttek háromra, ám többre már nem tellett erejükből. Szépen lassan elfáradtak, nekünk pedig mondhatni türelemjáték volt, hogy ezt kivárjuk és éljünk az adódó lehetőségekkel. Amiből egyre több lett, sok technikai hibát vétett a Bietigheim, sorra lőttük az üreskapus gólokat, hol egész- hol félpályáról, Hornyák révén egy ilyen találattal zártuk le a mérkőzést is a dudaszó pillanatában. A kötelező győzelem megvan, most egy hét szünet következik a Bajnokok Ligájában, legközelebb a Buducsnoszt Podgorica otthonában lépünk pályára február 24-én, addig egy NBI-es bajnoki is vár ránk idegenben, pénteken az Alba Fehérvár ellen.

Schatzl Nadine és Elek Gábor értékelt a mérkőzés után a FradiMédiának: