A labdarúgó csapat vezetője reagált a ghánai sajtóban ma megjelent nyilatkozatokra.

Orosz Pál

Természetesen hallottam őket, vannak olyan dolgok, amik a hihetőség határán túl vannak. Tehát azért részemről mindenféleképpen azt kell mondjam felháborító, hogy a Ferencvárost ilyen dolgokkal vádolja, nem értjük, hogy milyen tiszteletlenséget követtünk volna el, és az, hogy rasszizmusról beszélünk a Ferencvárosban, az röhej, ezt visszautasítjuk, soha nem volt és soha nem is lesz. Meg lehet kérdezni a játékosokat is, soha nem volt téma, hogy kinek milyen a bőrszíne, vagy milyen valláshoz tartozik. Ez a Ferencváros. És egészen biztos vagyok abban, hogy ezeket nem Paintsil találja ki, ismerem őt, ő egy olyan karakter, aki nem ilyen, őt mozgatják és nem jó irányba mozgatják. Szerintem a céljuk egyértelműen az azoknak, akik mozgatják, hogy felbontsuk a szerződését, hogy esetleg máshova elvihessék, de ezt semmiféleképpen nem fogjuk megtenni. Hogy mennyi esélyt látok arra, hogy itt játszik továbbra is? Jelen pillanatban nem tudjuk, hogy hol van, ez a legnagyobb probléma. Érvényes munkaszerződése van a Ferencvárossal, ami alapján el kellett volna kezdenie dolgozni a többiekkel együtt, itt nem jelent meg, küldtek egy papírt, miszerint maláriás. Tegnapi napra volt meghatározva a kontrollvizsgálata, nem tudunk róla, hogy visszament volna, semmiféle információnk nincs arról, hogy mi történik vele. Felvettük már a kapcsolatot Szabó András úrral, a ghánai magyar nagykövettel is. Mivel azt sem tudjuk, hogy hol van a játékos, így el kell gondolkodnunk a pótlásáról, neveket azonban nem szoktunk mondani addig, amíg nem konkretizálódik. Hogy hamarabb kellett volna-e lépni? A vételi opciót májusig lehet lehívni, teljesen indifferens, hogy ez mikor történik meg, először találjuk meg a játékost, utána mindent meg fogunk tenni, hogy itt maradjon.