Az U21-es válogatott EB-selejtezőt játszik.

Labdarúgás, U21-es EB-selejtező
Ciprus, Larnaca, 15.00: Ciprus – Magyarország

Michael Boris szövetségi edző együttesének célja egyértelmű: a három pont megszerzése. Ha ez sikerülne, akkor csapatunk négy mérkőzést követően versenyben maradna az első helyért vívott csatában a csoportban, és jó helyzetben készülhetne a jövő tavaszi folytatásra. A ciprusiak egyelőre előttünk állnak a tabellán, de már öt mérkőzés áll mögöttük (2 győzelem, 3 vereség), szemben a mi három meccsünkkel. A házigazdák erejét jelzi, hogy hazai pályán sikerült legyőzniük a törököket, múlt héten pedig csak egy hosszabbításban esett góllal maradtak alul idegenben a belgákkal szemben.

A magyar válogatott 17 mezőnyjátékossal és 3 kapussal utazott el Ciprusra, sérülése miatt nem tarthatott a csapattal Zsótér Donát és Lenzsér Bence sem. Jó hír azonban, hogy Kecskés Ákos sérülése szépen javul, így ő minden bizonnyal ott lehet a kezdőcsapatban kedden délután. Sok változtatásra nincs oka Michael Borisnak, a svédek ellen jól játszott a csapat, közelebb állt a győzelem megszerzéséhez a 2-2-es döntetlennel véget érő összecsapáson.

A válogatott hétfőn délután már a mérkőzés helyszínén, az AEK Larnaca stadionjában edzett. Kedden kora őszi időjárás, 23-24 fok várható a mérkőzés kezdetén, helyi idő szerint 16.00, magyar idő szerint 15.00 órakor.

MLSZ