A 21 éves támadó a bajnokság eddigi felfedezettje.

Nyáron tért vissza Debrecenbe Varga Kevin, miután a tehetséges balszélső a Balmazújváros majd a Cigánd kölcsönjátékosa volt az elmúlt két szezonban. Azonban lehet, hogy nemsokára újra útra kel a fiatal játékos, hiszen Debrecenben úgy tudják a Fradi érdeklődik a leigazolása iránt. A karcagi születésű játékosnak nem lenne ismeretlen Budapest, hiszen korábban megfordult az MTK utánpótlásában is.

Varga Kevinre sokan akkor figyeltek fel, amikor a balmazújvárosi stadionavatón 2 gólt szerzett az olasz Palermo ellen. Az idei szezonban a DVSC rossz sorozatának köszönhetően került a csapatba a 6. fordulóban és elmondható, hogy eddig maximálisan élt a bizalommal, ugyanis jó játéka mellett 5 eddigi bajnokiján 3 gólt és egy gólpasszt vállalt.

Mindenesetre Varga gyerekkora óta nagy rajongója a Bayern Münchennek, így könnyen lehet, hogy nem lenne ellenére, ha a sokak által magyar Bayernnek tartott Fradiban folytatná a pályafutását.