Edzőként is megállná a helyét rutinos játékosunk.

Már a szabadrúgás megítélése után arra gondoltam, hogy kapura lövöm a labdát – idézte fel a gól előtti pillanatokat a 27 esztendős labdarúgó. – De mivel csapattársam, Leandro éppen ott melegített az alapvonalnál, az ő véleményét is kikértem. Amikor megkérdeztem, hogy szerinte lőjek-e kapura, igennel felelt, azt mondta, nyugodtan próbáljam meg. A megerősítés után kapura is csavartam a labdát, szerencsére gól lett belőle. Abból a szögből nehéz igazán veszélyesen középre kanyarítani, ezzel együtt szerintem Ivan Radost valamelyest meglepte a megoldás, talán ezért nem védett. Nem tudom, meddig tolhatom ki a mostani formám, remélem, minél tovább. Ennél azonban fontosabb, hogy megint nyertünk, a Vasas és a Honvéd után ezúttal is erős csapatot győztünk le.

forrás: nso.hu