Krisztián mellett Varga Dénes készül a válogatottal a világbajnokságra.

Varga Dénes

– Milyen érzésekkel jöttél? Most voltál először az új válogatottban, ezen az edzőtáboron.

– Igen. Hát, hogy kezdjem… Az érzés, hogy jöttem, teljesen természetes volt. De amikor már itt voltam, akkor egy kicsit furcsa, mert tényleg augusztusban voltam utoljára válogatott edzésen vagy közegben. De nyilván ez nem tart sokáig. Körülbelül egy-két nap volt, míg mindenkivel váltottam egy-két szót és éreztem, hogy ez már nem a szolnoki nyolc hónapnak a része, hanem egy másik, hogy úgy mondjam, különlegesebb dolognak a kezdete.

– Nehéz nyár lesz ez? Fizikailag és mentálisan? Mire készülsz?

– Fizikálisan minden nyár nehéz, de ez szóra sem érdemes. Ez az alapja az egésznek. A nehézségét abban látom, hogy ugye új az edzői stáb, nem teljesen, de akkor is. És azért nem mindenki van itt azokból a kerettagokból, akik korábban a gerincét adták a válogatottnak. De ez áthidalható. Ahogy mondtam, a potenciál bennünk van, és rajtunk múlik. Fel kell nőni ehhez a feladathoz.

Manhercz Krisztián

– Mi a helyzet veled, a tüsződdel meg a manduláddal?

– A mandulám még kicsit be van gyulladva, hát nem kicsit, de antibiotikumos kezelést kapok, Tóni bával egyeztettünk már. Amíg lázam van, addig sajnos nem edzhetek, így valószínűleg Somorján már nem csobbanok vízbe, sajnálatos módon, de hát igyekszem minél hamarabb meggyógyulni, hogy a jövő héten már maximálisan tudjam végezni az edzéseket.

– Milyen itt Somorján? Két mondatot azért mondjál erről!

– Elképesztő. Gyakorlatilag nem tudok egy negatív mondatot mondani erről a komplexumról. Minden a legprofibb, azt néztem, hogy minden a létező legdrágább dologból van itt, akár a szobákra gondolok, akár bármelyik pontjára a létesítménynek. Hát tényleg, ennél profibb körülmények között nem tudnánk dolgozni.

Teljes interjúk: VLV