A magyar válogatott második helyen zárt a Volvo-kupán. Klubunk pólósa a szlovákok elleni meccsen nem került be a meccskeretbe, a másik két találkozón azonban szerepet kapott.

Magyarország 20-5 Szlovákia
Magyarország 4-9 Montenegró
Magyarország 9-7 Horvátország

A Volvo Kupa végredménye:

1. Montenegró – 7 pont
2. Magyarország – 6 p.
3. Horvátország – 4 p.
4. Szlovákia – 0 p.

– Marci gratulálok, hasonlóan kezdődött ez a meccs is, mint a tegnapi, de szerencsére más volt a végkimenetele. Hogy történt?
– Először is köszönjük a gratulációt, és még inkább köszönjünk a közönségnek a lelkes buzdítást, hogy 1:6-os állásnál is még mellettünk voltak, ez nagy erőt adott. Azt gondolom, hogy nagy fordítást hajtottunk végre, de helyén kell kezelni mind a tegnapi vereséget, mind pedig a mai győzelmet is, viszont annak örülni kell, hogy az olimpiai ezüstérmes ellen ilyen jó eredményt értnk el, és ilyen jó játékot tudtunk mutatni. Ennek a csapatnak azért még időre van szüksége, hogy taktikailag felfejlődjön, de hát idő az meg nincs, úgyhogy minden ilyen tornát, és lehetőséget meg kell ragadni, hogy jobbak és jobbak legyünk.

– Hogy látod a saját helyzetedet ebben az új érában?
– Még nincs letisztulva, hogy mely posztokon, vagy mely poszton számít rám a szövetségi kapitány. Azt gondolom, hogy ez három mérkőzés után még nem is elvárható. Szépen lassan ki fog alakulni. Én stabil tagként készülök a válogatottra, meglátjuk, ezt inkább a szövetségi kapitánytól kell megkérdezni.

VLV