Felverné a sérült Fiola árát a Felcsút.

Furcsa helyzetben van a magyar válogatott első számú jobbhátvédje. A 26 esztendős játékos súlyos bokasérülést szenvedett az osztrákok elleni Európa-bajnoki találkozón, a hátralévő három Eb-meccsünkön nem is léphetett pályára, s még mindig rehabilitációs munkát végez. Miután a Puskás Akadémia kiesett az élvonalból, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy új klubba igazol, csakhogy eddig egyetlen hivatalos megkeresés sem érkezett érte Felcsútra.

A Rangadó.hu értesülései szerint a Filipovics Vladan nevével fémjelzett F-Group menedzserirodához csak egy orosz „tapogatózás” futott be, ám ajánlatig nem jutott el az érdeklődő együttes.

Megkeresésünkre Bognár György, a PFLA edzője kategorikusan kijelentette – legnagyobb sajnálatára -, nem számol Fiolával (akit egyébiránt még két évig szerződés köt a klubhoz, az értékét 750 ezer euróra, vagyis 236 millió forintra taksálja a Transfermarkt portál), mert úgy tudja, nem Felcsúton fut neki az új idénynek. Az NB II-es csapat edzője a főigazgatóhoz irányított bennünket.

– Magam is pletyka szinten hallottam a Hertháról és a Ferencvárosról, ám konkrét ajánlatot nem kaptunk –
árulta el Takács Mihály. – A Puskás Akadémia mindig a játékosok érdekeit tartja szem előtt, nekünk nincs mitől tartanunk, inkább Attilát féltem. Most az a fontos, hogy minél előbb felépüljön, aztán meglátjuk, hogy alakul a sorsa.

A felvetésre, hogy mi történik, ha Fiola senkinek sem kell – ezt leírni is furcsa, hiszen magyar szinten remek képességű labdarúgóról van szó -, a főigazgató annyit felelt, augusztus végéig még sok idő van hátra…

forrás: rangado.hu