Továbbra is Erdélyben látható az aranylabdás legendánk életét bemutató tárlat.

Az FTC, valamint az Albert Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Kubatov Gábor kedd délután Csíkszeredán nyitotta meg az Albert-kiállítást. A helyszín több szempontból is különleges. Egyrészt ismét a határon túli magyarok számára lett elérhető a rendkívül gazdag tárlat. Másrészt a Főkonzulátus eskütermében helyezték el az értékes ereklyéket, így azok, akik leteszik a magyar állampolgársági esküt, azonnal megismerkednek a Császár életével.

– Albert Flórián a hűség mintaképe – fogalmazott az FTC elnöke, Kubatov Gábor. – Egész pályafutása során egyetlen klubot, a Ferencvárost szolgálta. Ráadásul nemcsak egyesületéhez, hanem hazájához, feleségéhez is mindvégig hűséges volt.

Az Albert-kiállítás életében már-már rendszeresnek számít, hogy a határon túl is megtekinthető. Ez többek között a Székelyföldi kiállítás sorozat ötletgazdájának, Kiss Andrásnak köszönhető. A mostani, csíkszeredai esemény pedig Zsigmond Barna Pál főkonzul és Szarka Gábor konzul segítségével jött létre.

A kiállítás rengeteg érdeklődőt vonzott, így a nyitónapon kizárólag a meghívott vendégek tekinthették meg a számtalan történelmi tárgyat, amely a következő napokban egészen biztosan több száz magyarnak okoz majd örömet.

Fradi.hu