Ilyen volt a boszniai túra – beszámoló.

Páran már a hollandok elleni továbbjutás előtt eldöntöttük – hiszen a sorsolás már megvolt -, hogy ha sikerrel veszi csapatunk az akadályt, akkor meglátogatjuk a bosnyákok fővárosát. A fiúk hozták a kötelezőt, így az emmeni út után három héttel ismét elkezdtük falni a csíkokat, ezúttal nem nyugat volt az irányzék, hanem dél! Heten keltünk útra, egy takaros, már sok fradista túrát megélt VW Transporterrel, csütörtök reggel fél hétkor volt a tervezett start, honnan máshonnan, mint az Üllői útról? Míg vártunk a vidékről érkező társunkra, addig a rendőrség egyik kivezényelt képviselője kereste a fradista járműveket, és érdeklődött, hogy tudunk-e valamit? Minő véletlen, hasznos információval nem tudtuk ellátni…

A reggeli dugók miatt pár perces késéssel sikerült csak elindulni, szerencsére gyorsan kijutottunk a városból és már száguldottunk is az M6-os autópályán a horvát határ felé. Itt minden gond nélkül átjutottunk, majd Eszék felé vettük az irányt, és ismét egy autópályára hajtottunk fel, a következő célpont a Száva-parti Bród városa volt, ahol a horvát-bosnyák határátkelő található. Egy rövid sort kellett kivárni, a horvát kollégákon ismét problémamentesen túljutottunk, a bosnyákok azonban már legalább fél órát, ha nem többet, várakoztattak minket, az okmányok adatait rögzítették, a járművet nem túl alaposan, de átvizsgálták, később a rendőrség ugyanezt megtette, nagy örömünkre. A határőr valószínűleg nem a Zseljónak szurkolt, emlékezett rá, amikor a Videoton és a Fradi is kiütötte őket korábban és jelezte, aznap is miénk lesz a továbbjutás, sok sikert kívánt hozzá.

Ezután következett az a szakasz, ahol kicsit lassabban tudott haladni az ember, hiszen csak sima út van a Bosna folyó mentén, egészen Zenicáig, ahonnan már van autópálya – fizetős – Szarajevóig. Már a főváros közelében az ablakból láthattuk a visokói „piramist” is, ki tudja, hogy tényleg az-e, de a kinézetében nincs hiba. Nem sokkal később már a fizetőkapu következett, ahol szerencsére eurót is elfogadtak – a bosnyákok hivatalos pénzneme a konvertibilis márka, Rókát ide kellene irányítani… – majd jól láthatóan már várták a fradistákat a rend éber őrei. Ám nem voltak igazán éberek, az ügyeletes éppen nem figyelt, amikor elhaladtunk mellette, csak akkor vette észre a magyar rendszámot, a visszapillantóban láttuk, hogy fogja a fejét, mit kéne most csinálni, végül bepattant az autóba a társa mellé és utánunk jött. Egészen a második körforgalomig, mert ott végül visszafordult, talán rászóltak, hogy az őrhelyét nem kellett volna elhagynia. Már bent a városban ismét egy figyelmetlen rendőr mellett sikerült elhaladnunk, majd egy kis kerülővel, sok kék-fehér szurkoló között elhaladva – egy rossz pillantást nem kaptunk – elértük a szállásunkat, a Hotel Jezerót, amely párszáz méterre található az Olimpiai stadiontól. A szobák elfoglalása kommunikációs problémák miatt nem volt zökkenőmentes, a családi vállalkozásból csak az édesapa volt jelen, Ő pedig nem beszélt számára idegen nyelveket, ám a hozzáállása hibátlan volt, így egy kis jelbeszédet is használva végül sikerült átvennünk a kulcsokat, a kocsit pedig elhelyezhettük a szemben lévő iskola zárt parkolójában.

A mérkőzés kezdése már közel volt, így gyorsan felfrissítettük magunkat az utazás után, majd el is indultunk, ki-ki a maga útján: a média és a vendégszektor bejáratához. Utóbbi elhelyezkedése nem volt teljesen egyértelmű, így természetesen a hazai tábor bejáratához jutottunk el, ahol a rendőrség egyik tagja kérdésünkre kedvesen átvitt minket egy sorfalon, majd megmutatta, hogy melyik kerítéseknél keressük a kollégáit, ahol átmehetünk a fradistáknak kialakított szektor felé. Közben ulloi129 megpróbált bejutni a sajtópáholyba, de az amúgy nagyon készséges és kedves rendezők nem tudták megmondani, hol van, s hol kéne átvennie a sajtóbelépőjét. Mi mindenhol felmutatva a Budapesten kapott belépőjegy-utalványt könnyedén tovább haladhattunk, és nem sokkal később már láttuk is a beléptető pontot, ahol a Fradi biztonsági szolgálata ellenőrizte a papírokat. Itt átvehettük a Zseljó által biztosított jegyeket, majd beléphettünk a stadionba. Időutazás. A Népstadiont idézte, ami természetesen érthető, hiszen húsz éve itt háború volt, ami felért a karbantartás elmaradásával, de a hangulata a Szarajevót körülvevő hegyekkel igazán egyedi volt, nem lehetett rá panasz.

Sajnos a két napos utazás legrosszabb élményei itt érték az embert, a játékról nem is kell többet írni, jobb minél előbb el is felejteni. A fradisták egy része csak késve – bőven a kezdőrúgás után! – léphetett be a stadionba, mivel az utasok beszámolója szerint a FradiBusz járat nem tudta egyből kiegyenlíteni a benzinköltséget, így be kellett várnia őket mindenkinek, akiket összeszedtek a rendőrök, amíg megoldják ezt a problémát. Velük kiegészülve is talán kevesebben voltunk, mint Hollandiában, annak ellenére, hogy a kilométerszám jóval alacsonyabb volt. Egészen szürreális volt látni, hogy egy Európa Liga-ellenfelünk fanatikusai üzennek klubunknak, és persze a lefújás után jöhetett a hosszú várakozás a kiléptetésre, miközben mi szomorkodtunk, addig a biztonságiak csoportképet készítettek.

Fotók a mérkőzésről: Farkas Zsolt, Sas Gábor

A stadiont elhagyva elég volt csak mondani a rendfenntartóknak, hogy a városban alszunk, minden kérdés nélkül elengedtek minket, jöhetett a vacsora, majd a pihenés. Másnapra megbeszéltük a reggeli találkozót, nyolcra a recepción. Reggel már a tulajdonos lánya is ott volt, folyékonyan beszélt angolul, kiderült, hogy Ő is kint volt a meccsen, mivel a vasutasok szurkolója. Elköltöttük a minden igényt kielégítő reggelit és elindultunk felfedezni Szarajevót. Az öreg hívott nekünk megbízható taxit, ők ~6 márkáért bevittek minket a központba, ahol aztán várost néztünk pár órát. Elsőként egyből az egyik nagy nevezetességet láttuk, a hidat, ahol lelőtték Ferenc Ferdinándot és feleségét, amely ürügyként szolgált az I. világháború megkezdéséhez. Ez a környék arról is ismert, hogy egymáshoz igen közel, pár száz méteren belül négy vallási csoport is képviseli magát, talán a világon egyedüliként. Rácsodálkoztunk a régi villamosokra is, bár a szerelvények nem voltak olyan öregek, mint a vonal, amelyet még az Osztrák-Magyar Monarchia vezetett be, Európában elsőként, 1884-ben! Két Zseljó éttermet is találtunk, ám érdekes, alkoholt egyikben sem lehetett kapni, így az egyikkel szemben lévő bárban vettünk magunkhoz némi frissítőt.

Beszereztük a kötelező szuveníreket is, majd a Hotel Európában megkértük a személyzetet, hogy a „piros taxiból” hívjon nekünk kettőt, meg is jöttek pár percen belül, ugyanazok, a díj sem változott, gyorsan visszaértünk a szállásunkra, ahol bepakoltunk, felkészültünk a hazaútra, a folyadék készleteket feltöltöttük, elköszöntünk a tulajdonosoktól – a szállást ajánljuk mindenkinek, ha esetleg Szarajevóban járna! -, és el is indultunk haza. Még bosnyák területen uzsonnáztunk egy útszéli étteremben, remek csevapot, utána pedig csak egy-két rövid megállót beiktatva – pl. egy autópálya fizetést a horvátoknál, ahol talán egy kuna hibádzott, eurót nem fogadtak el, inkább elengedték a tartozást… – és probléma mentes határátkelések mellett péntek este meg is érkeztünk az Üllői útra. Sajnos a labdarúgó csapat európai szereplése befejeződött, ám mi még folytathatjuk, hiszen kézilabdásaink ott lesznek a Bajnokok Ligájában!

A galéria ide kattintva is megtekinthető.