A Dózsa kirúgott játékosa elismerte, hogy csapatunk volt a jobb.

– Amikor idejött a klubhoz, akkor minden rendben volt a vezetőedzővel. Aztán a Magyar Kupa megnyerése után más ember lett, nagyon megváltozott. Mindig adódtak problémák köztünk, mindig összevesztünk, és sajnos az utóbbi időben még rosszabbra fordult a helyzet. A Honvéd elleni meccs után az egyik edzésen nagyon összevesztünk, azt követően kerültem ki a csapatból. A tulajdonos is megértett engem és a helyzetet. Nagyon korrekt volt és megbeszéltük, hogy közös megegyezéssel szerződést bontunk – kezdte Dusan Vasziljevics.

– Mit szólt akkor, amikor Nebojsa Vignjevics kitette a keretből?

– Mit tudnék mondani? Most mennek a legfontosabb mérkőzések… A kupában az elődöntő, a bajnokságban a Fradi elleni derbi, és szerintem nem csak rám, hanem minden játékosra szükség lett volna. Ennek ellenére így kitett a keretből, mit mondjak erre? Ilyen emberről van szó… Szerintem ez mindent elárul.


– A szép évek után bizonyára fájó szívvel távozik a klubtól.

– Nagyon sajnálom, hogy így történt, mert nagyon szeretem az Újpestet, és nagyon szerettem ott futballozni. Mindenkivel jó viszonyt ápolok, és ez így is fog maradni. A klubnál mindig mindenki korrekt volt velem, és úgy érzem, hogy a szurkolók is szerettek. Sajnos egy ember miatt ez történt. Egyszerűen nem tudtam vele együttműködni, úgyhogy szerintem jobb így, hogy elmegyek.

– A vasárnapi derbin sem lehetett ott. Hol és kikkel nézte a Ferencváros elleni mérkőzést?

– Edzettem, és utána itthon néztem a derbit. Itt voltak velem a barátaim, de nem tudtam annyi jegyet intézni, ezért itthonról néztük. Ez volt az egyik legnehezebb nap az életemben, hiszen imádom a srácokat, és nagyon nehéz, amikor az ember nem lehet ott a pályán, és kívülről kell néznie. Sajnos el kell ismerni, hogy a Fradi jobb volt, de nekünk is akadt néhány helyzetünk, amelyeket azonban nem tudtunk berúgni.

– A jövővel kapcsolatban tud már valamit?

– Nem tudom, mit hoz jövő. Most tíz napra elutazok Olaszországba, picit pihenni. Jövő héten visszajövök Budapestre, vannak érdeklődők Magyarországról, de még nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen.

forrás: rangado.hu