Összességében mégis megérdemelten nyertünk Wuko szerint.

– Nem úgy indult a meccs, hogy a végén a Fradi sikeréről beszélhetünk majd, mert bár voltak helyzetei, de kontrákból életveszélyes volt a Puskás Akadémia. Az FTC megúszta, majd a második felvonásban biztonsági játékra törekedett mindkét csapat – kezdte a meccs elemzését a Rangadó.hu szakértője, Wukovics László, a Ferencváros korábbi válogatott játékosa. – Nem nagyon tudta feltörni a vendégek védelmét a Ferencváros, és tulajdonképpen a semmiből jött a tizenegyes, amely végül eldöntötte a találkozót. Ebben az időszakban már stabil és egységes volt a hazai együttes, a Puskás játékosai nem nagyon tudtak a védelem mögé kerülni.

Most a három pont volt a legfontosabb a Fradinak, de a látottak alapján ennél több kell a dobogóhoz. Egy hét múlva senki nem fog emlékezni, milyen játékkal győztek, de ne feledjük, hogy a felcsútiaknak három nagyon nagy helyzetük is volt a szünet előtt. Egy jobb csapat ezeket értékesíti, és akkor a döntetlenért kellett volna hajtania a Ferencvárosnak.

Holman Dávidot hiányolom a kezdőből, az ő kreativitása sokat lendített csapata játékán, amikor beállt. Leonardo villanása megint eldöntötte a találkozót. Összességében megérdemelt a Fradi sikere, még akkor is, ha az első félidőben eldönthette volna a maga javára a mérkőzést a Puskás Akadémia.

forrás: rangado.hu