Tuijp nyilatkozott.

– Remek dolog Budapesten élni és dolgozni. Egy nagyszerű város, tele rengeteg látnivalóval, szép lakásom van, ugyanakkor nem akarok lemondani arról sem, hogy a sport tekintetében is megtegyem a magamét. A szezon második felére mindenképpen vissza akarok térni, és megmutatni, hogy mi rejlik bennem. Most jó volt itthon lenni újra, remekül ki tudtam kapcsolódni három héten keresztül. Vasárnap viszont indulok Magyarországra, hétfőn jelentkezni kell a klubomnál.

Tuijp beszámolt arról is, hogy új stadion épül a Ferencváros számára, valamint az új vezetőedző is szóba került a groot-waterland.nl-nak idézett interjúban.
– Tényleg gyönyörű létesítmény épül, és remélem, hogy minden rendben is lesz majd. A klub közben új edzőt nevezett ki Thomas Doll személyében, és most mindenki tiszta lappal indulhat. Nem sokat tudok róla, csak annyit, hogy német szakemberről van szó. Hétfőn találkozom vele először.

Tuijp bemutatta a magyar bajnokságot a holland olvasóknak, amelyben szerinte túlságosan sok a védekező csapat.
– Magyarországon a klubok nagyon defenzív futballt játszanak, nagyon kis területen kell futballoznod. Ezért is volt nehéz számunkra eddig a szezon, nem tudtunk úgy játszani, ahogy szerettünk volna, de még így is élcsapatnak mondhatjuk magunkat. A legtöbb csapat csak védekezik itt, mi pedig nagyon offenzív játékot próbáltunk játszani, sokat kockáztattunk, teljes letámadást akartunk megvalósítani, legalábbis ez volt az előző edző filozófiája. Sajnáltam, amikor végül menesztették.

A támadó egyértelműsítette, az előző, rosszul sikerült időszak után többre vágyik.
– Ugyanonnan indulok, mint korábban, fontos lenne, hogy tudjak segíteni, és a klub elérje a céljait. Mindent megteszek, hogy sikeres legyek Magyarországon.

Az interjú során az a felvetés is elhangzott, hogy a Fradi hasonló klub Magyarországon, mint odakint a Feyenoord.
– A Ferencváros olyan, mint Hollandiában a Feyenoord. Az ország legnépszerűbb csapata, odaadó és fanatikus szurkolókkal – ugyanakkor a Feyenoord több, mint 10 éve nem volt bajnok – mondta el Jack Tuijp, aki korábbi csapatáról, az FC Volendaamról is ejtett pár szót, megemlítve, hogy reményei szerint egykori klubja is eléri majd kitűzött céljait.

Csakfoci