A két vezetőedző, valamint Kurucz Péter nyilatkozott a SportTV riporterének.

Ricardo Moniz
Nagyon hasznos presztízs mérkőzés volt. Meglepődtem, hogy pár játékosunk mennyire bírta a tempót, ugyanis a héten nagyon erős edzéseket vezényeltünk nekik. Péter jó benyomást tett rám. A második félidő elején egy támadásunkból kaptuk azt a gyönyörű gólt, ebből is látszik, hogy milyen szellemben játszunk. Kreativitás továbbra sem elegendő a középpályás és támadó játékunkban, erre továbbra is keressük a megoldást.

Kurucz Péter
Jól éreztem magam, az elején nem volt dolgom. A tizenegyest sajnálom, nem kellett volna összehoznunk, annak viszont nagyon örülök, hogy sikerült belőni a győztes gólt a végén. Nekem és a védelemnek még kellenek az edzőmeccsek, a kezdőbe kerülésért mindent megteszek, majd ez alapján a mester eldönti, hogy megérdemlem-e.

Mohamed Fakhir
Tudatosan cseréltünk a második félidőben, számítottunk arra, hogy fárad a Ferencváros. A mérkőzés nagyon jó volt, kellően agresszív, sok támadást vezettek a csapatok, jól szolgálta csapatom felkészülését.