Kéz, kezet mos. Jelentkezzen, aki meglepődött.

Ha a Budapesti Honvéd labdarúgócsapata pontot szerez a Haladás ellen, visszavonhatatlanul indulhat az Európa-ligában, mert ugyan Davide Lanzafame kispesti szerepeltetése morális kérdések sokaságát veti fel, az MLSZ tájékoztatásából kiderül: az olasz futballista jogszerűen játszotta végig (eddig) a tavaszi szezont.

Az MLSZ egy hosszabb, összefoglaló választ küldött a Nemzeti Sportnak kérdéseink kapcsán, amelyből kiderül: sem a játékost, sem a Honvédot nem lehet büntetni, mert játéka jogszerű volt.
„A Budapest Honvéd FC a téli szünetben az MLSZ-nek jelezte, hogy kölcsönbe veszi Davide Lanzafamét az olasz Catania csapatától. A Nemzeti Sport február 3-i számában megjelent Lanzafame vallomása: »Nekem hat- vagy hétezer eurót fizettek ki.«

Az MLSZ tájékoztatta a Budapest Honvéd tulajdonosát a sajtóban megjelent hírekről, és ezzel egy időben megkereste az UEFA-t és az olasz nyomozóhatóság illetékeseit azzal a szándékkal, hogy tisztázza a sajtóban megjelent hírek igazságtartalmát. A szövetség arról kapott hivatalos tájékoztatást, hogy a játékossal szemben nem zajlik eljárás, az olasz nyomozóhatóság pedig nem közölt gyanúsítást.

Mivel azonban a játékosnak a témában tett nyilatkozatai nem voltak minden körülményre tekintettel egyértelműek, az MLSZ megkeresésére 2013. március 14-én Davide Lanzafame hivatalos írásbeli nyilatkozatot tett a Budapest Honvédnak arról, hogy az Olasz Labdarúgó-szövetség versenyrendszerében szervezett mérkőzésen nem vett részt mérkőzés eredményének jogellenes befolyásolásában.

Davide Lanzafame mindaddig jogosult az MLSZ versenyrendszerében rendezett mérkőzéseken pályára lépni, amíg a szövetség hivatalosan tudomást nem szerez egy esetleges büntetőeljárás megindításáról. A mai napig ilyen tartalmú hivatalos értesítés az MLSZ-hez nem érkezett.”

Az MLSZ álláspontja egyértelmű: Davide Lanzafame eddigi játéka jogszerű volt (a Haladás ellen nyilván nem lép már pályára a csatár), ezért sem a játékost, sem a Honvédot nem lehet büntetni. A kispesti együttes megtalálta a kiskaput, hogy egy bundagyanúba keveredő futballistát fél éven át büntetlenül szerepeltethessen, az MLSZ pedig ügyes diplomáciát alkalmazva kimagyarázta, hogy ebben a kutyaszorítóban miért is ment szembe a saját szabályzatával.

forrás: nso.hu