Középpályásunk újra mozoghat, de a pihenő alatt sem volt tétlen, Kolozsvárott is járt egy közönségtalálkozón.

Hajnal Tamás

Három napig kórházban voltam, majd hazamehettem. Két hétig semmiféle megterhelésnek nem tehettem ki a szervezetem. Amúgy is követem az orvosi utasításokat, hogy mielőbb rendbe jöjjek, az agyrázkódás meg tényleg nem játék, ki kellett pihenni rendesen. Két hét sok idő, főleg úgy, ha egy idő után már semmiféle problémát nem érez az ember, nincs fejfájása, nem szédül, már nagyon mozogna – olyankor nem könnyű tétlennek maradni. Hosszú napok voltak ezek. Aztán elkezdhettem a munkát: először csak kerékpározni és úszni mehettem, de a teljes pihenő után már az is nagyon jólesett.

A szünetben úgy éreztem, jól erősítettünk, de nagyon peches a csapat, rengeteg sérülés nehezíti a dolgunkat. Voltak olyan mérkőzések, amelyeken valóban gyenge volt a játék, de pozitívum, hogy nem szenvedtünk vereséget. Ha nem is vagyunk jók, legyőzni sem könnyű minket. A Debrecen és a Paks elleni pontvesztés után senki sem volt boldog, de ez természetes. Ugyanakkor a Haladás elleni győzelem fontos lehet – ha visszatérnek a hiányzók, s mindenki egészséges lesz, sokkal jobb és eredményesebb lesz a csapatunk. Én ebben bízom, és látom, mindenki sokat dolgozik azért, hogy sikeresek legyünk.

Örülök, hogy ott lehettem a Kolozsvári Magyar Napokon, jó volt érezni, mennyire fontos a Fradi az ott élőknek. Mintegy másfél órás beszélgetésen vettem részt, valamint futballcipőket ajándékoztunk egy gyermekotthon lakóinak. Azt hiszem, sikerült örömöt szerezni azoknak, akikkel találkoztunk, és ez nagyszerű érzéssel tölt el.

NSO